Lexi & Magazine

Mi is babázunk / Babyshower

Szülésről, dúlaságról A-tól Z-ig – Interjú Dézsi Réka dúlatrénerrel I. rész

Lexi: Hogyan lett belőled dúla? Egyáltalán, honnan jött az ötlet, hogy dúla legyél?

Dézsi Réka: Ez egy nagyon régi történet, 2004-ig nyúlik vissza, amikor a kisfiammal megfogantam. Valahogy az, hogy a testembe egy új lélek költözött, megmozdított valamit, ami olvasásra, magam megismerésére kényszerített. Mivel akkoriban még nem volt ennyi babavárós fórum és lehetőség itthon, kénytelen voltam külföldi oldalakról, könyvekből tájékozódni. A szülésem szerettem volna a lehető legkevesebb beavatkozással megúszni, mert egyszerűen irtózom attól, hogy össze-vissza szúrják, vagdossák a testem. Valami ősi ellenállás van bennem ezekkel kapcsolatban. A fiam születésénél velem volt egy nagyon helyes szülésznő, egy jó orvos, a gyerekem édesapja és a barátnőm. Számomra nem volt kérdés, hogy amennyiben nem lehet mindkét segítőm mellettem, én kimegyek a szülőszoba elé a folyosóra vajúdni. Így maradhattak. Ott, a vajúdóban jöttem arra rá, hogy itt a testem biztonságban, értő kezek között van, de a lelkemmel, a hozzátartozóimon kívül, nem igazán foglalkoznak. Nem tudom ezt megmagyarázni, hiszen nem agyból, hanem szívből jött, és nem a Gondolat, hanem az Érzés. Így pár hónappal a szülés után, mikor még mindig a netet bújtam különféle infókért, rátaláltam a Magyar Dúlaszövetség oldalára, és beiratkoztam egy képzésre. Azóta tart ez a szerelem, hogy először mentem be egy édesanyával a szülőszobára. Nagyon hálás vagyok az életnek azért, hogy azóta egyetlen napot sem dolgoztam, hiszen egy ünnep átélése családi körben számomra nem munka, hanem életforma… Ma már a legnagyobb nemzetközi dúlaszervezet, a DONA International első és egyetlen európai szüléstámogató trénere vagyok. A legközelebbi trénertársam angliai.

Lexi: Mesélnél pár nagyon meghatározó élményedről?

D.R.: Mint már meséltem, egyik katartikus élményem a fiam születése volt. Aztán a következő nagy élmény az volt, amikor az első szülést kísértem. Ez egy vidéki kiskórházban történt, egy icipici vizsgálóban vajúdtunk. Én akkor épp várandós voltam, és amint bementünk a kórházba, a mosdóban rájöttem, hogy elveszítettem a babám… Annyira megdöbbentem, a fájdalom és az anya iránt érzett öröm és alázat olyan kavarodása volt bennem, amit nem is tudok megfogalmazni. Ott értettem meg az élet körforgását, hogy a születés egyben a haldoklás kezdete, és a kezdetben benne van a vég is. Zokogtam egy jót, majd megmostam az arcom, belenéztem a tükörbe, és eldöntöttem, hogy most az anya az első, majd én gyászolok holnap. Aztóta minden napot ajándékként élek meg, főleg, hogy nem sokkal később az élet egy csodálatos kislánnyal ajándékozott meg. A lányom születése a következő katarzis volt, fantasztikus élmény, leírhatatlan szerelem már az első pillanattól fogva, és hogy egy szakmai élményt is leírjak, volt egy szülés, ahol először éreztem a támogatás és a hit erejét. Egy anya, aki éjjel 2-től vajúdott, 11 körül hívott reggel, hogy induljak, vár. Mikor beértem a szülőszobára, a szülésznő szólt, hogy nem annyira állunk jól, hiszen órák óta nincs semmi haladás, a baba szívhangja meg esik minden kontrakció alatt, szóval határon táncoltak, egyik orvos kimondta, hogy műtsék meg, és épp a következő orvos megerősítésére vártak. Bementem hozzá, elkezdett zokogni. Minden kontrakciót együtt csináltunk meg, olyan elfogadással voltam mellette, mintha az édesanyja lennék, és mire megérkezett a másik orvos, 20 perc után, már majdnem a kitolási szakasznál tartottunk. Megszületett a baba hüvelyi úton, és amikor az orvos mondta, hogy mázlija volt az anyának, hogy beértem, akkor még annyit hozzáfűzött, hogy a hit megmentette a műtéttől. Szép volt!

Lexi: Mit gondolsz az otthonszülésről?

D.R.: Ha arra gondolsz, én nem vagyok sem otthonszülés, sem kórháziszülés-párti. Én egyszerűen szüléspárti vagyok, a helyszíntől függetlenül. Úgy gondolom, hogy mind a kórházi, mind az otthonszüléseknek megvan a maga létjogosultsága. A lényeg a döntés lehetősége és az anya szabad akarata, a biztonság előtérbe helyezésével. Én szültem egyet itt, egyet ott, egyik sem volt jobb vagy rosszabb – más volt. Ahogy én is más voltam, hiszen 3 év telt el a kettő között.

Lexi: Mi a tapasztalatod – volt már olyan, hogy egy szülő nő kérte, hogy legyen benn dúla a szülésnél, és nem engedélyezték?

D.R.: Velem ez még nem történt meg, de dúlatársaimtól eljutottak hozzám olyan esetek, amikor az utolsó pillanatban az orvos megvonta az anyától a dúlai támogatás lehetőségét. Sajnálom, hogy vannak esetek, amikor a konkurenciát látják bennünk, pedig szerintem egy papot nem néznének rossz szemmel… Igazából, bár nem vallásos megközelítésből (semmiféle vallási szekta tagjai nem vagyunk), de mi, dúlák, lelkipásztorok vagyunk…

Lexi: Hogyan válasszunk dúlát?

D.R.: Dúlát igazából a szülőpár választ… Persze, vannak egyedülálló anyák is, akik gyereket szülnek. Félretéve a viccet, szerintem az első és legfontosabb az, hogy hogyan érez a pár a dúla jelenlétében. Mindenképp javaslom, hogy egymás után több dúlával találkozzanak, hogy lehetőségük legyen megtalálni a számukra megfelelőt. Hiszen annyiféle anya van, az a dúla, akit egyik anya úgy él meg, hogy rengeteget segít, és nagyon pozitív hatással volt a szülésére, nem biztos, hogy a másiknak is beválik. Ezért az első lépés lenne böngészni a neten, és felhívni azt, aki képről szimpatikus, vagy párat azok közül, akiket ajánlanak. Kérdezzék a dúlát arról, ami nekik fontos, a saját hitvallásáról, tapasztalatáról, az etikai hozzáállásáról, a szolgáltatás anyagi vonzatáról, és bízzanak a saját ítélőképességükben. Ha a szívükre hallgatnak, meg fogják találni a számukra legmegfelelőbb segítséget.

Lexi: A dúla és az édesanya közti feltétlen bizalom és kötelék alapvetően fontos. Mi a tapasztalatod, ezek a kapcsolatok a szülés után is fennmaradnak?

D.R.: Nagyon szépen fogalmaztál, igen, nagyon fontos a kötelék, a kötődés, hiszen a bizalom körében mozgunk. Általában sokkal többet tudok az általam kísért anyák érzelmi életéről, mint a saját édesanyjuk, vagy az is előfordul, hogy még a gyerek apjánál is többet. Természetesen ez nem veszik el. Vannak anyáim, akikkel rendszeresen tartjuk a kapcsolatot, és barátság alakult ki, vannak olyanok, akikkel a szüléseik körül újra találkozunk, és nagyjából erre korlátozódik a kapcsolattartás, és olyan is van, akit a gyermekágyas találkozó óta nem láttam. Van a praxisomban olyan anyuka, aki mindhárom gyermekét velem szülte, nagyon izgalmas, érdekes ez a kapcsolat, hiszen olyan vagyok, mintha családtag lennék. Talán majd, ha nagyok lesznek, az esküvőjükre is meghívnak majd, tiszteletbeli nagymamaként... Én évente szervezek egy családi dúlatalálkozót, ahova meghívót kap minden velem született baba, akkor követhetem a csemetéim egy picit.

Lexi: Milyen a megítélésetek szakmai körökben (szülészorvosok, szülésznők stb.)? Hogyan fogadják a munkátokat?

D.R.: Én itt nem általánosítanék. Vannak dúlák, akiknek örülnek, és vannak olyanok, akiknek nem. Hiszen teljesen különbözőek vagyunk, különböző alapképzést kapunk, más-más dúlakörhöz tartozunk. Itthon van 4-5 féle dúla alapképzés, más-más tematikával, etikai kódexszel és szakmai protokollal. Jómagam Európában egyedüliként a DONA International nemzetközi dúlaszervezet trénereként nagyon fontosnak tartom a tiszta, értékes kapcsolatépítést és -ápolást az egészségügyi teammel. Hiszen mindannyian egy ügyön dolgozunk, csak más-más megközelítésből. Az az elsődleges cél, hogy a baba és az anya egészségesen élje meg a szülést. Az EGÉSZ-ség testi-lelki-szellemi ÉP-séget jelent, ahogyan anyanyelvünk képiesen leírja. Én hiszem azt, ha alázatot, tiszteletet tanúsítok a szakma irányába, azt is kapom vissza. Lehet, hogy nem azonnal, de én és a tanítványaim hosszú távra tervezünk, 20-30 év múlva is ezt a hivatást szeretnénk megélni.

Lexi: Mi az a speciális dolog, amit nyújtani tud egy dúla egy várandós nőnek? Hol lehet szükség szerinted a munkátokra?

D.R.: Az első és legfontosabb dúlai kompetencia megszakítás nélküli, állandó jelenlét a vajúdás és szülés ideje alatt, amikortól az anya igényli. Szerintem az a speciális, hogy mindennemű elvárás nélkül, teljes szívbéli elfogadással támogatjuk az anyát abban, amiben szeretné. Merthogy nekem fogalmam sincs arról, hogy neki milyen lenne az ideális szülése, és semmilyen módon nem befolyásolnám, ennek a felelősségét nem vállalom magamra. Talán a kórházakban nagyobb szükség van a támogatásra, az állandó jelenlétre, mint egy otthonszülésnél, hiszen a zsúfolt szülészeti osztályokon egyre kevesebb idő jut egy-egy kismamára, egyre feszültebbek és túlterheltebbek a dolgozók, egyre több feladatot és adminisztrációt kell ellátniuk. Ismerek olyan kórházat, ahol délután és éjszaka nincs takarítónő, a szülésznő végzi el ezt a munkát is. Emiatt is azt gondolom, hogy nem vagyunk ellenségei, hanem kiegészítői a kórházi rendszernek, mert egy dúla 2 plusz kezet és 2 plusz szemet jelent, ami sokszor nagy segítség az osztályon egyedül dolgozó szülésznőnek is. Persze a várandósság alatt rendelkezésre állunk különféle információk megtalálásában, felkutatásában, el is kísérjük az anyát a vizsgálatokra, ha kéri; vele vagyunk a vajúdásában, szülésében vagy akár a műtőben is, és utána a gyermekágyban, szoptatásban is tudunk segíteni. Ami viszont fontos, hogy semmiféle egészségügyi tevékenységet nem folytatunk, nem értelmezünk leletet. Viszont különféle házi praktikákat, alternatív módszereket felajánlhatunk az egészséges, problémamentes várandósság könyebbé tételére.

Lexi: Mi a véleményed az apás szülésekről? Ajánlanád-e a dúla jelenlétét egy olyan szülésnél, ahol a születendő gyermek édesapja is bent van a szülésnél?

D.R.: Naná! Az apa és a dúla nagyon jól tud együtt dolgozni. Az apát megnyugtatja, hogy nincs bezárva a szülőszoba ajtaja, és az is, hogy kérdezhet bármit, senki nem gondolja róla, hogy inkompetens… Persze van olyan helyzet, amikor az apa jelenléte feszélyezi a kismamát, előhoz egy megfelelési kényszert az anyából, és ez nem segíti a szülési folymatot. Ha jó a viszony közöttük, az apa megérti azt, hogy jobb a családjának, ha az ajtó előtt várakozik, és újra csatlakozik, miután a baba megszületett.

(folytatjuk)

Címkék:            

Hozzászólások