Lexi & Magazine

Mi is babázunk / Kelengye

Megvettük az első kiscipőt!

Az én kisfiam viszonylag későn, 16 hónaposan kezdett el magától járni, addig csak bútorokba kapaszkodva, oldalazva lépegetett. Ekkor javarészt mezítláb vagy zokniban volt, nem adtam rá cipőt, és a babakocsiban is csak puha, járáshoz nem alkalmas kocsicipő volt rajta. A járást megelőző két hónapban már kezünket fogva, előre is tudott menni, és olykor kikívánkozott a babakocsiból az utcán. Ekkor kapta meg az első igazi cipőjét, de mivel magától még nem járt, nem fektettem különösebb hangsúlyt a dologra. Az utcán csak pár méterig közlekedett önállóan a kisfiam, az udvaron vagy a játszótéren négykézlábazott, bent a lakásban pedig továbbra is mezítláb volt. Bementem hát egy kínai cipőboltba, és meglepetésemre találtam egy elég szemrevaló, bőr belsejű darabot, ami elég magasan fogta a kis bokáját. Méretre jó volt, csinosan állt a lábán, hát megvettem. Ár-érték arányban nagyon jó vételnek bizonyult ez a zárt orrú szandál, jó szolgálatot tett az átmeneti időszakban, míg magától is elindult a babám.

Az ő izomzata elég laza, ezért is késett kicsit a mozgásfejlődése. Az első lépései még bizonytalanok, nehezen találja az egyensúlyát, gyakran meginog, van, hogy el is esik. A lakásban továbbra is hagyom, hogy mezítláb próbálkozzon, hagy erősödjenek a boka körüli izmai. Vannak anyukák, akik a lakásban is cipőt húznak a gyerek lábára; én ezt túlzásnak tartom. A szobában ritkán totyognak pár lépésnél többet a kicsik, inkább le-fel másznak bútorokra, leülnek játszani, négykézláb másznak, vagy hemperegnek, fölösleges rájuk a cipő, megteszi egy csúszásgátlós zokni is. Most, hogy itt a nyár, odakint is lehet mezítláb a baba, ha homokban vagy gyepen játszik. Kemény felületen, például betonjárdán viszont mindenképpen kell a kiscipő.

Bevallom, engem azért csábított a gondolat, hogy újból a kínaiból válasszak neki cipőt, mert nagyon bevált az előző darab, még a gyerekorvos is megdicsérte a lábformához igazodó talprészét. De azért inkább a bevásárlóközpontba vettem az irányt, mégiscsak a gyerek első cipőjéről van szó. Kell, hogy megfelelően tartsa a bokáját, illeszkedjen a lábfejéhez és a talpához. Elsőként a plázákban honos hagyományos cipőboltokban néztem szét, ahol vegyesen kaphatók női, férfi-, gyerek- és babacipők. A kínálattal nem is volt gond, de a minőség még a kínai babacipőnkénél is silányabb volt. Árban viszont nem sokkal haladták meg azt, úgyhogy majdnem elcsábultam egy tetszetős darabra. De csak majdnem. Ráadtam a picire, aki boldogan körbeszaladt benne az üzletben (fiú létére imádja a cipőket), aztán szomorúan visszatettük a polcra az egyébként kívül-belül műanyag cipőt, ugyanis nem tartotta elég stabilan a bokát. Arról már korábban felvilágosítottak az ortopédián, hogy fontos a magas szár, még akár egy szandálnál is, úgyhogy mindenképpen ilyen cipőt kerestem. Meg persze a formázott talprész, hiszen már a kínainknak is olyan volt, miért adnám lejjebb?

Végül betértünk egy kimondottan gyerekcipőboltba. Itt egy perc alatt elvesztem a tengernyi kínálatban. Szerencsére mielőtt jobban szétnézhettem volna, ott termett az eladónő, és vetve egy pillantást a fiam lábára, máris előhozott három neki megfelelő modellt. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen magas a kicsi lábfeje, milyen vastag a bokája. Örültem, hogy végre szakértő kezekbe kerültünk, még ha ez azt is jelentette, hogy kicsit mélyebbre kell nyúlni a pénztárcába. Fel is próbáltunk egymás után a három cipőt, de valamiért egyik se passzolt. Az egyik túl vastag, merev bőrből készült. A másik fityegett a kis vékony bokáján. A harmadik, egy tépőzáras fajta csak jó szorosra húzva illeszkedett, és oldalt bénán mutattak a pántok túllógó tépőzárai. Nem beszélve arról, hogy így kb. 1 cm vastagságban illeszkedett csak össze a tépőzár két része. Egyébként a kis kínai is tépőzáras volt, és noha nagyon kényelmesen és gyorsan fel lehetett adni a babára, többször előfordult, hogy utánunk hozták a boltban, mert a fiatalúr nemes egyszerűséggel levette magáról, és kidobta a kocsiból…

Az sem volt egyébként mindegy, hogy hány pánt fogja át a gyerek lábfejét. Az eladónő szerint a mi esetünkben, a laza izomtónus miatt jobb, ha három pántosban gondolkodunk. Én eredetileg hátul is nyitott cipőt szerettem volna, hiszen itt a kánikula, nem szeretném, ha belesülne a szandáljába. Mutatott nyitott darabokat is a hölgy, de azért erősen ajánlotta a teljesen zárt hátuljú fajtát, ami jól körbeveszi és stabilan tartja a bokát. Hagytam magam rábeszélni, végül is ő ért hozzá, nem én. Támogatta a döntésemet és megnyugtatott, hogy megfelelően el vannak látva szellőzőlyukakkal ezek a típusok is. Egyébként a legtöbb modell tépőzáras volt, legalábbis a három pántból egy biztosan.

Amikor már kezdtem feladni, az eladónő hozott egy pofás kis darabot valahonnan hátulról, amibe első látásra beleszerettem. Azt hittem ilyen csak a nőicipő-részlegen történhet velem, de amióta gyerekem van, megtapasztaltam, hogy neki venni ruhát vagy cipőt ugyanakkora öröm, mintha magamnak vennék valamit. Ha nem nagyobb. A puha hasított bőr, hárompántos csatos kisszandál tökéletesen illeszkedett, és a fiam is imádta! Hogyne, hiszen kisautó van rajta, egy piros kisautó! Még meg sem kérdeztem az árát, amikor már tudtam, hogy ezt megvesszük, kerül, amibe kerül. Egyébként annyira nem is volt vészes, vettem már cipőt kétszer ennyiért is, szintén szerelemből, és még csak be sem vált. Remélem, ezzel nem így leszünk, valóban gyönyörű, minőségi darab. Olyan, amit az ember szívesen eltesz emlékbe, hogy aztán a negyvenötös lábú, egykorvolt babának megmutassa: fiam, ez volt az első cipőd.

Fotó: Nagyné Poczai Melinda

Címkék:        

Hozzászólások