Lexi & Magazine

Mi is babázunk / Szakértő

Mostohagyerekek 2. rész DSGM avagy a Dévény Anna-féle speciális manuális technika

Adrienne 23 éve gyógytornász, 12 éve dolgozik a Dévény- módszerrel. Gyermekreumatológián kezdte pályafutását, majd elcsábult a Korai Fejlesztő Központba, ahol szembesült azzal a tehetetlenséggel vagy inkább hiányérzettel, hogy megfelelő módon, valós eredménnyel tudjon gyerekeket kezelni. Dévény Anna módszerének elsajátítása hozta meg azt a fajta szakmai elégedettséget, ami azóta is rendületlenül kitart benne.

A technikának két területe van, a gyógyítás és a mozgásfejlesztés, mindkettő eltér minden eddig alkalmazott gyógymódtól. Elsősorban az oxigénhiányt elszenvedett gyerekek gyógyításáról „híresültek el”, ugyanakkor nem elhanyagolható az a torna sem, amelyet óvodáskortól próbálhatnak ki a gyermekek, felnőttek egyaránt.

A manuális kezelés ütőkártyája a direkt idegrendszeri stimuláció, az inakban lévő idegvégződések ingerlése, valamint a kóros helyzetben rögzült izomzat fellazítása és helyzetének normalizálása. A kezelés indoka lehet idegrendszeri éretlenség, agyvérzés, oxigénhiány, méhen belüli tartási rendellenesség, ortopédiai betegség, trauma, megkésett mozgásfejlődés…

Gerald Edelman biológus fedezte fel, hogy az agynak létezik egy olyan tartalékállománya, amely csupán a születés utáni 5 hónapban érhető el. Ha ezen időn belül kezdik fejleszteni a babát, akkor ezek az idegek átveszik a sérült részek működését. Sajnos vannak olyan beteg gyermekek is, akiknél ez a rész is elveszett, ők képezik azt a 20%-ot, melyet a Dévény-módszer sem tud meggyógyítani, csak az állapoton javítani, azaz a teljes gyógyulás sosem lesz elérhető náluk.

A manuális technikát elsősorban nem mindig a szó általában használt jelentésében, betegek gyerekeken alkalmazzák. Nem mindig van konkrét diagnózis, amit orvos állít fel, hanem sokszor DSGM-szakgyógytornászok állapotfelmérésének eredménye, ami csupán egy javaslat. A gyógytornász láthatja hogy a baba például nem egyformán használja a lábát, kezét, vagy más aszimmetriát vesz észre, ami ugyan nem betegség, azonban kezelés nélkül később igazi „diagnózis” válhat belőle.

A Dévény-módszer tekintetében tulajdonképpen nem is találkozhatunk orvosi ellenvetéssel – sőt megfelelő tünetek alapján javasolják a Dévény-módszert -, csupán egy tényező van, amit ők másképp látnak. Míg az orvostudomány magát a koraszülést - amennyiben nincs semmiféle látható, érzékelhető maradandó elváltozás - a szülést követően nem tekinti betegségnek, úgy Dévény Anna szerint a koraszülés már önmagában egy olyan rizikófaktor, amelynek hatása sokszor nagyon megkésve jelentkezhet, esetleg iskoláskorban derül csak ki a diszlexia, diszgráfia. Ez igaz azokra az esetekre is, amikor nincs orvosi diagnózis, tehát a gyermek nem beteg, de a DSGM-szakgyógytornász „sajátos szemüvegén” keresztül látja a gyermek testtartásának, mozgásának rendellenességeit. Ezeknek az elváltozásoknak nem feltétele a koraszülöttség. Ebben a nagyon pici korban megelőzhető egy jóval később megjelenő probléma, még akkor is, ha szerencsére ennek a fajta óvintézkedésnek nem bizonyítható a sikere, hisz sose fog kiderülni, mi lett volna, ha…

Adrienne eloszlatta azt a városi legendát is, miszerint a Dévény-módszer kizár más kezelést, mint például a Pető-módszert. Ez már csak azért sem igaz, mert az utóbbi egy pedagógiai módszer, ami nem hasonlítható össze egy manuális technikával, ráadásul egy csecsemőnél nem alkalmazható pedagógiai módszer, hiszen túl pici hozzá. A két terápia követheti egymást, a Dévény-módszer a kezdetekben és amennyiben szükség van még kezelésre, úgy az lehet akár Pető intézeti megoldás is vagy egyéb terápia.

Ha már az összehasonlításnál tartunk, akkor a Katona-féle neurohabilitációs tréninggel lehet valamiféle párhuzamot vonni, amit szintén ilyen pici korban kezdenek alkalmazni, ugyanakkor ezt nem javasolják a DSGM-szakgógytornászok. Míg a Dévény-kezelés minden esetben szakember által történik, úgy a Katona-módszert otthon a szülőknek kell napi több alkalommal elvégezni a babákon, márpedig a szülő lehet mozdonyvezető, tanár vagy focista és bármi más, de legritkábban gyógytornász, ami elengedhetetlen lenne. Ebben az esetben a gyógyítás felelőssége a szülőt terheli, és ez az, amivel a dévényes kezelők nem értenek egyet.

A technika felnőtteken is alkalmazható (lenne), akár egy baleset miatt bekövetkező elváltozás, izomprobléma esetén, ennek egyetlen akadálya van csak, a kapacitáshiány. Még mindig sokkal kevesebb a képzett DSGM-szakgyógytornász, mint amennyi igény lenne a tudásukra, és amíg ez fennáll, addig a csecsemők részesülnek előnyben. Ez az az ok, ami miatt nyugodt szívvel kijelenthető: senki ne higgye, hogy indok nélkül, csak jövedelemszerzésből javasolják babánknak a kezelést, hiszen valós sorban állás van minden DSGM-szakgyógytornászhoz, akik lelkiismeretesen, kizárólag a kezelésre szoruló gyermekekkel való foglalkozást préselik be teli naptárukba. Sajnos több helyen olvastam hasonló megkérdőjelezést, ami igazán sértő, és annak újabb bizonyítéka, hogy ezek a kis páciensek legtöbbször nem tűnnek betegnek egy laikus szemével. A hangsúly a laikuson van! Igenis higgyük el, ha egy szakember olyat lát, amit mi nem, mert jobb félni, mint megijedni. Ne évekkel később ostorozzuk magunkat, hogy miért nem szántunk pár hetet megelőző kezelésre.

Kép: Rózsa Adrienne

Címkék:        

Hozzászólások