Lexi & Magazine

Mi is babázunk / Kelengye

Kész van már a kórházi táskád?

Először is, érdemes két külön pakkot elkészíteni, egyiket a kórházi tartózkodásra, másikat pedig a szülőszobára. Ott ugyanis, hogy finoman fogalmazzak nem nagyon lesz ahhoz kedved, hogy a hatalmas bőröndből  túrd elő az éppen szükséges dolgokat. Írjuk akkor össze először ennek a kis kézitáskának a tartalmát:

  • Papírok! Ez az első és legfontosabb! Amikor megérkezel a szülőszobára, az aktuális állapotodon túl elsőként a korábbi vizsgálataid eredményére lesznek kíváncsiak. Csomagold be a terhes kiskönyvedet, az UH eredményeket, a 36. heti hüvelykenet vizsgálat eredményét (ez ahhoz kell, hogy szükséges-e antibiotikumot kapnod szülés alatt, kell-e tartani attól, hogy a baba Streptococcus fertőződést kap), az AFP, a Hepatitis szűrés és a Wassermann vizsgálat eredményét. A baba neve miatt fontos, hogy nálad legyen a házassági anyakönyvi kivonat vagy az apasági nyilatkozat a párodtól. A TB kártyádat és a személyidet se felejtsd otthon!
  • Tisztálkodáshoz szükséges dolgok: tusfürdő, törölköző, intim lemosó, wc papír. A zuhanyzáshoz vigyél papucsot is, sőt, jó, ha ebből rögtön kettőt pakolsz, mert nem kellemes vajúdáskor vizes papucsban slattyogni. Persze nem biztos, hogy még a szülés előtt megmosdassz, de ha beöntésre kerül a sor, vagy kellemesebb folyó víz alatt vajúdni, akkor biztos jól jön majd egy száraz pacsker miután kijössz a zuhanyzóból.
  • Intim higiénia. Én ide sorolom a fehérneműt is, abból jó, ha készülsz több váltással is. A szivárgó magzatvíz, vagy vérzés miatt elképzelhető, hogy rövid idő alatt többet is elkoszolsz. Egyértelmű, hogy legyen nálad intimbetét, egy-két normálméretű és ugyanennyi a nagyobb fajtából. Hálóing. Talán meglepő, hogy ebbe a kategóriába sorolom ezt a ruhadarabot is, aki már szült, talán megérti miért… Maradjunk annyiban, hogy amit a szüléskor viseltem azt a párom rögtön utána hazavitte kimosni. Szülés után alaposan lezuhanyoztam és tisztát öltöttem fel, szóval hálóingből nem árt kettő. Van, ahol a kórház ezt is ad, én inkább a sajátra voksolok.
  • A túlélés eszközei. Hogy bírd a strapát, készülj szőlőcukorral! Nem mindenhol hagynak enni, inni a vajúdás alatt, de azért egy ásványvizet feltétlen vigyél be, ha más nem szájöblítésre. Hidd el, hálás leszel magadnak! Dobj be a pakkba pár doboz homeopátiás bogyót is, ki tudja, talán segítenek. A méhszáj tágításához Cimicifuga Racemosa és Caulophyllum ajánlott, fájásonként 5 golyó felváltva.
  • Apás szüléskor gondoljatok a kispapa szükségleteire is. Lehet, hogy elhúzódik a vajúdás, jó, ha van nálatok legalább egy szendvics, amit be tud kapni, bár lehet, hogy annyira izgul, hogy eszébe sem jut az evés. Amire viszont tutira szükség lesz az az ún. kispapa ruha, ezt a mi kórházunkban automatából lehetett venni. Tartalma egy köpenyszerűség, amit az apa ráhúz a ruhájára, fejfedő, szájmaszk (ezt majd a kitolásnál kell felvennie), fertőtlenítő kendő és lábzsák. Ez utóbbit ne az utcai cipőre húzza fel, tegyetek neki is egy pár papucsot a táskába!
  • Megörökítés az utókornak! Figyeljetek oda, hogy ne maradjon otthon a fényképezőgép! Nálunk például a párom kamerázta hogyan mosdatják és öltöztetik a picúrt, míg engem egy másik helyiségben varrt az orvos. A masina nélkül lemaradtam volna a babám első perceiről.

 

 

A kórházi tartózkodásra szánt táska tartalma nagyjából attól függ, hogy mit ad a kórház és mit nem. A legrosszabb felállásra készülve íme a lista:

  • Elöl gombos hálóing szoptatáshoz. Nálam több is volt, hogy mindig tisztát viseljek.
  • Köntös.
  • Zokni. Én télen szültem, nekem jól jött, bár a babák miatt katlanra fűtötték a szobákat.
  • Törölköző. Nem az, amit a szülőszobában használtál!
  • Szoptatós melltartó.
  • Melltartóbetét, hogy ne kenje össze a melltartódat és a hálóingedet a szivárgó tej.
  • Mellszívó. Az én babám besárgult és a kezelés idejére nem szoptathattam, fejnem kellett.
  • Bimbóvédő. Sokaknak a kórházban derül ki, hogy csak ezzel megy a szoptatás.
  • Mellvédő krém. Gyakran kisebesedik a mell az első napokban.
  • Hatalmas betétek. Eredetileg vizeletszivárgásra szánt darabok.
  • Kisebb betétek. Amikor már nem vérzel annyira.
  • Tisztasági. Ha olyan szerencséd lenne, hogy a végére már ez is elég.
  • Hagyományos bugyik. Ez most nem a tanga ideje…
  • Eldobhatós bugyik. Ha a betéttel együtt a bugyitól is megszabadulsz kevésbé macerás a csere. Császársebnél praktikus.
  • Hasleszorító bugyi vagy haskötő. A második nap után vettem fel, mert még mindig legalább 6 hós terhesnek néztem ki.
  • Fogkefe, fogkrém, sampon, deo, kézmosáshoz folyékony szappan. (Tusfürdőd már bent van a szülőszobai pakkban!) Lehetőleg használj illatmentes termékeket, nehogy megzavarják a szagok a babádat. Vigyél hajszárítót is, biztos, ami biztos.
  • Wc papír. Nálunk ez sem volt a kórházban.
  • Intim törlőkendő.
  • Papír WC ülőke. Felejtsd el a föléguggolást!
  • Tányérok, evőeszközök, pohár. Elmosni sem tudtam volna ezeket, ha a szobatárs nem hoz mosogatószert és szivacsot.
  • Folyadék napi 2-3 liter minimum. A szoptatás miatt teve üzemmódba fogsz kapcsolni.
  • Mobil és töltő. Mert az élményeket meg kell osztani.
  • Fényképezőgép. Be sem tudsz majd telni a babáddal.
  • Olvasnivaló. Azt hittem, hogy nem lesz időm ilyesmire, de mégis jól jött, hogy volt nálam.
  • Tejelválasztást serkentő tea: Laktoherb, Humana.
  • Homeopátia: Urtica urens (tejszaporításra), Arnica Montana (gátsebre).

Nézzük meg azt is, mi kerüljön a táskába a babának:

  • Minimum 2 csomag popsitörlő kendő.
  • Babapléd.
  • Kissapka, kesztyű.
  • Hazamenős ruha. (Nálunk annyi baba született egyszerre, hogy kevésnek bizonyult a kisruha, sajátba öltöztették a babákat végig, míg bent voltunk.)
  • Pelenkát általában adnak (simát és textilt is) de korlátozott számban, úgyhogy érdemes azt is bevinni. Ugyanilyen megfontolásból vittem magammal popsikrémet is.

Képek forrásai: www.parentdish.co.uk; pregnancy.lovetoknow.com

Címkék:        

Hozzászólások