Lexi & Magazine

Mi is babázunk

A Lila teknős története

Simonné Szekeres Szilviának hívnak, és elfogultság nélkül mondhatom, hogy 4 gyönyörű gyermek édesanyja vagyok: 6, 14, 17 és 23 évesek, a legidősebb lány, a többiek fiúk. Budapesten születtem, ott is éltünk igazi nagycsaládként egészen 2017 áprilisáig.

Amióta a lányom megszületett, azóta mindig olyan munkahelyet próbáltam találni, ami a családdal is összeegyeztethető időbeosztású. Talán nem árulok el nagy titkot azzal, hogy ilyen munkahely a szó hagyományos értelmében sajnos nincs vagy elég ritka. Legalábbis 23 évvel ezelőtt az volt. A dolgot az is nehezítette, hogy a lányomat 7 éves koráig egyedül neveltem, így 2 szülő helyét is be kellett töltenem, segítségem a gyermekfelügyeletben pedig nem igazán volt.

Szóval a lányom cseperedett, én közben leérettségiztem levelezőn, megszereztem a jogosítványt, és még 2 OKJ-s végzettséget. Sok helyen dolgoztam: óvodában, családi napköziben, bölcsődében, de valahogy nem volt az igazi egyik sem ‒ láttam, hogy az elmélethez képest hogy mennek a dolgok a valóságban, megismertem a „kulisszatitkokat”, és közben folyamatosan az motoszkált bennem, hogy ezt én is tudnám; és tudom, hogy lehetne még jobban csinálni, tele voltam ötletekkel.

Aztán derült égből a villámcsapás: 15 évvel ezelőtt úgy hozta az élet, hogy megismerkedtem a férjemmel. Nem indult egy szokványos kapcsolatnak, de gyermekkel párt találni sem nevezhető szokványosnak. Lényeg, hogy ő szerette volna, ha otthon vagyok ‒ a fiaink akkor voltak kicsik ‒, és nem igazán akarta engedni, hogy eljárjak otthonról dolgozni. Így más megoldást kellett találnom: végül szó szerint hazahoztam a munkahelyemet, mert saját otthonunkban vállaltam gyermekfelügyeletet a legkisebb fiunk mellett.

Tudatos döntés és felkészülés előzte meg ezt a lépést: előtte elvégeztem a családinapközi-vezetői képzést. Időközben annyira szükség lett a gyermekfelügyeletre, hogy szó szerint kinőttük az 53 nm2-es panellakást, úgyhogy elkezdtem helyet keresni, hol folytathatnám e tevékenységet. Így találtam rá 2016 nyarán Csoda-vár-unk helyszínére. 2 hónap alatt megnyitottunk, elindultak a workshopok, szülinapozások, kicsiknek zenés foglalkozások stb., azonban az élet úgy hozta, hogy adódott egy lehetőségünk: elköltözhettünk egy festőien szép tájra, Budapesttől 250 kilométerre, ahol családi házban lakhatunk, és hatalmas kert van, tele gyümölcsfákkal. Mivel egyre fontosabbá vált számomra, hogy egészségesen étkezzünk, hogy tudjuk, mit eszünk és hogy a gyermekeim is lássák, hogyan kerül az étel az asztalra, így nem volt kérdés, hogy megragadtuk ezt a lehetőséget, és költöztünk. Itt viszont még nincsenek meg azok a feltételek, hogy újranyithassam Csodavárunkat. De egész életemben gyermekekkel foglalkoztam, körülöttük tevékenykedtem, valamint a visszajelzések is pozitívak voltak a munkámmal kapcsolatban, mindezek arra sarkalltak, hogy kitaláljam, hogy tudok itthon minden téren helytállni, ugyanakkor a családi kasszához is hozzájárulni, így született meg az esküvői gyermekfelügyelet mint megoldás.

Szeretem a változatos munkakörülményeket, a kihívásokat, szeretek emberekkel foglalkozni, imádom a gyerekeket, és hiszem, hogy mindegyikük egy csoda.

 

Egy barátnőm épp családi napot szervezett, és felhívott, hogy nem ajánlanék-e fel néhány tombola nyereményt ‒ azt elfelejtettem említeni, hogy egyedi kézműves ékszereket készítek már 5 éve.

Szóval beszélgettünk, és akkor jutott eszembe, hogy mivel rengeteg játékunk van még a csodaváras korszakunkból, mi lenne, ha kitelepülnénk játszóházként. Nos, ez adta az utolsó lökést ahhoz, hogy elinduljunk ezen a vonalon. A vasárnapi rendezvény nagyon jól sikerült, sok szülővel és gyerkőceikkel ismerkedtünk meg, néhányan már az elérhetőségeink után is érdeklődtek, és örültek, hogy ott voltunk. Valami elkezdődött.

 

Jelenleg Lila teknősök néven lehet minket megtalálni a Facebookon.

Családi vállalkozásban képzeljük ezt el ‒ a férjem, a fiaim és én úgy gondoljuk, hogy akkor tudjuk csak igazán jól képviselni magunkat és értékrendünket, ha mi magunk csináljuk.

 

 

Címkék:      

Hozzászólások