Lexi Babasztár játék

Lexi & Magazine

Mi is babázunk / Babyshower

A hisztiről szubjektíven, tuti tippek nélkül…

Az ösztönös reakciók utáni következő lépcsőfok, hogy a kor tipikus anyukája beírja a keresőbe, mitévő legyen az ügyben, majd dőlnek a javaslatok, melyektől még rosszabbul érzi magát. Vagy azért, mert már kipróbálta, vagy nem is akarja, mert túl radikálisnak vagy épp eszementnek tartja, vagy mert egyszerűen úgy néz ki, az ő gyereke ufó lehet, mert sehogy sem illik bele a hagyományos hisztis gyerek képébe. Szerintem a legviccesebb tanács a mindenhol felbukkanó „öleljük át, simogassuk meg a gyereket” című. Könyörgöm, jelentkezzen, akinél ez bevált, én a lányom közelébe se merek menni rohamkor, úgy rugdos, csapkod.

A hideg zuhanyról nem tudok nyilatkozni, mert még nem próbáltam ki, de bevallom őszintén, még nem jött olyan helyzet, amikor alkalmazhattam volna. 5 perc múlva ugyanis lenyugszik, mintha az előbb nem is ő lett volna az a magából kifordult valaki, amikor elgondolkodunk, hogy biztos ez a gyerek élt velünk eddig? Ráadásul nem akarok pont én megfázást generálni, eleget használjuk az orrszívó porszívót a kivédhetetlen betegségek miatt. Egyik barátnőm sarokba állítja a csemetét, és az ott is marad, sőt már odáig jutottak, hogy a sarok puszta említése is visszavarázsolja az átváltozott kisfiút. Sajnos ez nálunk nem működik.

Aztán lehet még belemenni a játszmába, és megtenni, amit a gyerek követel, feltéve, ha az teljesíthető, mert nálunk speciel az esetek nagy részében olyan igények lépnek elő varázsütésre, melyek kivitelezhetetlenek. Viszont ha megkapja, amit akar, például egy közértben a csokit, akkor vége, nem néznek már csúnyán az emberek, rohanhatunk tovább a következő feladathoz, abban a biztos tudatban, hogy most megint egy téglát raktunk önjelölt diktátorunk palotájának falába, és agyalhatunk tovább.

Mi legyen akkor, amikor vásárlás közben követeli, hogy felvegyem, és közben toljam a bevásárló kocsit is, melyben már nem akar ülni? Ugyanez az állatkertben, cipeljem és toljam a babakocsit. Hiába sulykolja magába az ember, hogy a nagy többségnek volt vagy van gyereke, azt hiszem, ezt úgy törlik a fejükből a népek, mint a szülés fájdalmát, mely után csak a baba érkezésének öröme marad meg, és valahogy elpárolog a tudatból az a pár nap, amikor megfogadtuk: többé gyereket ebben a formában nem!

Ítélkezésben, okoskodásban jók vagyunk, és a hisztikorszakos gyerekek túlélésre játszó szüleinek marad a szégyenkezés. Hiába mondom én is, hogy nem érdekelnek az emberek, ott abban a percben csak azon kattogunk mitévők legyünk, és ebben nem segítenek a tekintetek, melyek elől, mást nem tehetünk, elfordulunk. Jó esetben… Volt egy alkalom, amikor már majdnem elkiabáltam magam egy cukrászdában – miután fél óra alatt sem találták a megrendelt tortát, a gyerek álmos is volt, és ordított; a szokásos nagy közönség pedig képeket vágva bámult – hogy most mindenki nézzen magába, és idézze fel gyerekének ezeket a mámoros hónapjait, éveit, mert nem hiszem el, hogy nem volt!

Vannak még kedvenc tanácsaim: készüljünk fel a következő hisztire, vagy ne emeljük fel a hangunkat, maradjunk nyugodtak. Természetesen próbálok kidolgozni valami általános megoldást, melyet akár felkészülésnek is nevezhetünk, de a gyermekemnek olyan eszköztára van, hogy minden alkalommal meglep újabbnál újabb szituációkkal. Nyugodt is maradok, legalábbis kívülről, amennyiben senkinek nem tűnik fel környezetemben a vörösödő fej, a pici, tudattalan rángatózások, és persze ha nem méri meg senki a vérnyomásom.

Szóval elő az ötletekkel, de használható legyen ám!

Kép forrása: http://www.flickr.com/photos/electrichamster/96553433/sizes/z/in/photostream/

Címkék:    

Hozzászólások