Lexi Babasztár játék

Lexi & Magazine

Mi is babázunk / Babyshower

Csiri-biri mókázz velünk!

Orszáczky IldikóLexi: Mi az a Csiri-biri torna, hogyan tudnád néhány mondatban megfogalmazni azoknak a szülőknek, akik még nem hallottak róla?

Orszáczky Ildikó: A Csiri-biri torna egy 45 perces játékos, dalolós, mondókás foglalkozás, ahol a szokásostól eltérő mozgásformákkal ismerkedhetnek meg a már járni tudó gyerekek. Az órákon a gyerkőcök a szülőkkel együtt tornáznak, nagy- és finommotorikus mozgásokat utánoznak, mozgásfejlesztő eszközöket használnak, kúsznak, másznak, pörögnek, forognak, labdát gyűjtenek, „versenyt futnak”, ejtőernyőben hemperegnek.

Lexi: Hogyan jött az ötlet, hogy találtad ki?

O.I.: Amikor 2004-ben egyéves volt a kislányom, Tücsök zenére jártunk a Marczibányi térre. Azt vettem észre, hogy míg a földön ülve, szinte végig egy helyben mondókáztunk és daloltunk – amit amúgy a kislányom nagyon élvezett –, több gyerek körbe-körbe futkározott a teremben… Aztán már a lányom is csatlakozott. Ekkor gondoltam arra, hogy talán szükség lenne egy irányított mozgásos foglalkozásra. Mivel abban az időben ilyen jellegű nem volt, az összes művelődési ház örömmel adott helyt a Csiri-birinek. Az első perctől kezdve óriási sikere volt a tornának. 8 éve töretlen a szülők és a gyerekek lelkesedése.

Alagút

Lexi: Mivel foglalkozol még ezen kívül?

O.I.: Angol-magyar szakos tanár vagyok. Jelenleg 2 kisgyermek nevelése mellett foglalkozásvezetőként dolgozom több budapesti helyszínen.

Lexi: Miért ajánlod a Csiri-birit leginkább a gyerkőcöknek és szüleiknek?

O.I.: A szülőnek azért fontos, mert láthatja, hogy gyermeke a többiekhez képest esetleg miben ügyesebb, vagy miben van elmaradva. A vidám hangulat, a
csillogó szemű gyerektársaság, a lendületes játékos mozgásformák, a sok dal és mondóka a legbátortalanabbakra is ösztönzően hat. A foglalkozáson megnyílnak a gyerekek, kezdeményezővé, magabiztosabbá válnak, figyelmük koncentrálódik, térlátásuk, egyensúlyérzékük foglalkozásról foglalkozásra fejlődik.

Csiri-biriLexi: Neked melyik a kedvenc mozgássorozatod a Csiri-biriből? A gyerekek melyiket szeretik a legjobban a tapasztalatok alapján?

O.I.: Ők nagyon szeretik a versenyfutást, a négykézláb mászást, nagy kedvencük a zsipp-zsupp, ahol az ejtőernyőben hossztengelyük mentén
foroghatnak. Népszerű még Gyulával gombócot főzni és űrhajóba szállni. Sok gyermek otthon kívülről fújja a nagy- és finommotorikus mozgásokat kísérő dalokat és mondókákat. Én a magam részéről nagyon szeretem a „versenyfutást”, amely természetesen nem a versenyről szól. Az egymás mellett ülő 15-20 apróság rajtszóra felpattan, és a pár méteres futás után a terem túlsó végén várakozó anyuka ölébe huppan, akinek ilyenkor lehetősége van megpuszilgatni, megdögönyözni az ölében landoló csemetéjét. Nehéz feladat ilyen sok gyerkőcöt egy vonalba terelni, de kellő varázserővel ez is megoldható. Az élmény és a látvány leírhatatlan.

Csiri-biri - Hej Gyula, Gyula..

Lexi: Hogyan lehet elsajátítani oktatóként a Csiri-biri gyakorlatsort? Van esetleg ilyen képzés, tanfolyam?

O.I.: Képzéseket általában évente egyszer, augusztusban szoktam tartani az újonnan csatlakozó foglalkozásvezetőknek. Azoknak pedig, akik év közben csatlakoznak, online tananyag és végtelen számú hospitálási lehetőség áll rendelkezésükre.

Lexi: Otthon is érdemes a gyermekekkel „csiri-birizni”, vagy közösségben igazán hatásos?

O.I.: A közösség csábereje, a foglalkozások hangulata, a gyereksereg ösztönző ereje pótolhatatlan, de sok gyerkőc otthon magától is eltornázza a 45 perces foglalkozást. Ehhez nyújt hasznos segítséget a Csiri-biri torna-tár c. könyvünk első és második kötete, amely a foglalkozásokon elhangzó dalokat és mondókákat tartalmazza, a hozzájuk tartozó mozgássorok rajzos magyarázatával.

Ejtőernyőzés

Lexi: Az országban körülbelül hány helyen van lehetőség eljárni a foglalkozásaitokra? Mettől meddig tartanak az év során? 

O.I.: 90-100 helyszínen tartunk foglalkozásokat országszerte és külföldön. Ebből 10 helyszínen tartunk tornát országhatárainkon túl, a külföldön élő magyar közösségek számára. A helyszínek száma állandóan változik, a teljes listát a csiri-biri.hu weboldalon lehet megtalálni. A foglalkozások szeptember elejétől június közepéig tartanak.

Lexi: Jövőbeni tervek?

O.I.: Sok szülő érdeklődik a Csiri-biri torna ovis korosztálynak szóló folytatása iránt. Reményeim szerint 2014-től a klasszikus „csiris” hangulatot megőrizve a nagyobb gyerekek is látogathatják foglalkozásainkat.

 

Képek forrása: Orszáczky Ildikó, Keindl Olivia

Címkék:        

Hozzászólások