Lexi Babasztár játék

Lexi & Magazine

Mi is babázunk / Babyshower

Szülésről, dúlaságról A-tól Z-ig – Interjú Dézsi Réka dúlatrénerrel II. rész

 

Lexi: Mikor, a terhesség hányadik hetében érdemes felvenni a kapcsolatot a dúlával?

Dézsi Réka: Igazából az anyán múlik, hogy mikor érzi szükségét annak, hogy beszélgessen a várandósságáról. Persze, általában, ha a nő pocakjába beköltözik valaki, hirtelen minden gondolata a gyermek körül kezd el forogni, minden levegővételére figyelni szeretne, nehogy bármivel is ártson a babájának – szerencsére az esetek többségében alaptalanul aggodalmaskodunk. Van olyan anya, akinek a lelki megerősítés fontosabb, mint a testi, vagy van egy negatív, traumatikus élménye, ami előző szülésélményhez vagy szexuális erőszakhoz, esetleg bántalmazáshoz kötött; ők korábban keresnek meg, és olyan is van, aki közvetlenül a szülés előtt jön rá arra, hogy kellene neki egy dúla, ő meg akkor hív. Az a leggyakoribb azonban, hogy a 20-30. hét között keresnek meg az anyák, és együtt készülünk a 3. trimeszterre és a szülésre.

Lexi: Milyen gyakran érdemes találkozni a szülés előtt?

D.R.: Ha az anya másképp nem igényli, én 2, maximum 3 találkozót javaslok. Persze ez soktényezős kérdés. Ha korán megismerkedünk, többször találkozunk. Ha eljár hozzám az anyuka szülésfelkészítőre is, amit egyéniben (párjával) vagy csoportban is megtehet, akkor legalább 8-10-szer. Mindig akkor ülünk össze, ha tornyosulnak az anyában a kérdések. Szépen átmazsolázzuk ezeket, elteázgatunk egy délelőttöt, és nem a zsúfolt váróban kell választ kapnia a kérdéseire a többi várakozó anyukától – vak vezet világtalant alapon…

Lexi: Vannak kórházak, ahol csak egy hozzátartozó mehet be a szüléskor. A dúla ez esetben hozzátartozónak számít, avagy mellette az apuka esetleg bent lehet még? Kell-e a kórház külön engedélye, ha külső dúlasegítséget viszünk a szüléshez? Mi a tapasztalatod ezzel kapcsolatban? (Akár itt helyben, Szombathelyen, akár bárhol máshol az országban, vagy akár külföldön is.)

D.R.: Igen, van olyan kórház, ahol a dúla kísérőnek számít, és van olyan, ahol nem. A szombathelyi kórház ebből a szempontból nagyon anyabarát, hiszen az apa mellett kísérhetjük az anyát egy nagyon profi csapatban. Kórházfüggő a dúlák fogadásának lehetősége, de reményeim szerint évek múlva már minden kórház fogad minket. Hiszen a dúla a kórházi csapat munkáját kiegészíti, mindenkinek könnyebb a szülés, amennyiben támogatók vannak az anya körül.

Lexi: Hol tart ma Magyarországon az otthonszülést szabályozó törvény megfogalmazása? 

D.R.: Otthonszülési törvény van, olvasható is a neten, több bábapraxis is kapott már engedélyt, így nagyjából elérhető az otthonszülés lehetősége országszerte. Nagyon jó statisztikákkal dolgoznak a bábák, érdemes utánaolvasni. Bővebb információt, részletet erről nem tudok, hiszen én nagyon ritkán kísérek otthon anyákat. Szerintem a dúláknak a kórházban sokkal több tennivalójuk akad, hiszen sokkal kiszolgáltatottabb, bizalmatlanabb az anya, mint a saját otthonában.

Lexi: Tételezzük fel, egy anyának az orvosok azt mondják, hogy meddő. Azt olvastam valahol, hogy meddőség esetén is érdemes dúlához fordulni. Miért? Mit tud ilyenkor tenni egy dúla? Hogyan tud ebben a helyzetben segíteni?

D.R.: Megtermékenyíteni nem tud, az biztos. Mivel a meddőségek nagyon nagy aránya pszichés, sokszor egy kellemes beszélgetés segít az anyának rájönni a meddősége valódi okára, ami általában egy mélyen elásott félelme. Mivel dúlaként sok szakembert ismerünk, tudunk alternatívát javasolni, mielőtt egy művi megtermékenyítésbe fognak a párok. A lombikprogram nagyon megterhelő mind testileg, mind lelkileg, nemcsak az anyának, hanem az apának is, nekik is sokkal könnyebb, ha van egy ismerős, aki a teljes folyamat alatt fogja a kezüket. Szeretném azt mondani, hogy meddőség esetén is segít a dúla, de ez csak féligazság lenne.

Lexi: Az elmúlt időszakban, amióta várandósokat kísérsz, gondolom számtalan anyatípust megismertél. Van-e olyan folyamat, ami mindenkiben egyformán zajlik?

D.R.: Minden anyának megvannak a tudatos vagy tudat alatti félelmei, amikkel szembe kell néznie a vajúdás alatt, különben nem halad a folyamat… 

Lexi: Mi a tapasztalatod, az első alkalommal szülő nőkben vannak félelmek a szüléssel kapcsolatban?

D.R.: Minden anya fél valamitől, akár bevallja, akár nem… Azok az anyák, akik képzik magukat, önismereti csoportokba járnak, különböző pszichológiai előadásokat hallgatnak vagy ilyen témájú könyveket olvasnak, bizonyos szempontból jobban állnak, mint akiknek „csak” az elvárásai vannak. A másik előnyös csoport a fiatal anyák klubja, bennük kevesebb a megkövesedett „akarom”. Az első szülésre azért rettenetesen nehéz felkészülni, mert fogalma sincs az anyának, mit fog érezni, gondolni a vajúdás hevében, hogyan fog reagálni a teste és a lelke a kontrakciókra, a intenzív érzésekre, hogy a gyönyör és fájdalom küszöbén milyen módon fog majd egyensúlyozni. Tehát az egész egy illúzió, ami a vajúdáskor válik valósággá. A spontaneitás, a lágyság, az elengedés, az elfogadás, az alkalmazkodási képesség elengedhetetlen ebben a folyamatban.

Lexi: Veled általában mennyire működnek együtt a kórházi szakemberek?

D.R.: Szerintem eléggé együttműködőek. Én nagyon sokra értékelem mind az orvos, mind a szülésznő munkáját, én nem lennék képes napi 8 órában, egymás után több kismamával kedves, türelmes lenni. Szerencsésnek érzem amgam, hogy azzal dolgozok, aki szimpatikus nekem, aki mellett jó lenni, abban a tempóban, ami az aktuális élethelyzetemnek megfelel. Engem nem köt a sokszoros dokumentáció, a kórházi protokoll, az igazságszolgáltatás kardja sem lebeg a fejem fölött munka közben. Nekem csak” szeretni és elfogadni, támogatni kell az anyát abban, amire ő készül. Igyekszem soha nem láb alatt lenni a stábnak, és segíteni, ahol tudok. Minden esetben nagyon hálás vagyok, amiért gyakran erőn felül is segítenek elérni a kitűzött célokat.

Lexi: Hogy látod, mennyire van jelentősége a meghitt szülésélménynek a későbbi gyermekvállalás terén?

D.R.: A szülésélmény olyan, mint egy kút, ahova az asszony vízért jár élete végéig. Ha szép élmény a szülés, tiszta vizet iszik később, ha traumatikus, akkor szomorút. Igen, találkoztam olyan anyával, akinek traumás volt az első szülése, és soha nem akart újabb gyereket. Csak a gyerek beleszólt a tervébe, és megfogant váratlanul. A hír teljesen kétségbe ejtette. 5 hónapig dolgoztunk együtt, majd spontán, minden beavatkozás nélkül sikerült megszülnie a második babáját, aki meggyógyította az első szülés sebeit. Sajnos nem mindenki veszi a bátorságot, hogy nekivágjon ennek a traumafeldolgozásnak, pedig sokkal könnyebb lenne az anyaság, ha nem cipelnének tonnás hátizsákokat közben.

Lexi: Mit gondolsz a gyermekmentő bölcsőkről, inkubátorokról, az anonim szülés intézményéről? Ezek körül mostanában egyre gyakrabban lángolnak fel nagyon heves (jogi) viták...

D.R.: Én azt vallom: ne ítélj, hogy ne ítéltess. Nem tudom, ki, miért, mit tesz. Sajnálom, hogy vannak anyák, akik elhagyják a gyermekeiket, és összeszorul a szívem, ha a babára gondolok, de emelem a kalapom előttük, hiszen vállalják azt, hogy életet adnak. Ha már ők nem tudják vagy nem merik felnevelni a gyereket, lehetőséget adnak másoknak, hogy ezt megtegyék. Ezek a nők tiszteletben tartják az életet, én is tiszteletben tartom őket. Én inkább az anonim szülést választom, mint az abortuszt, bár azt sem ítélem meg, aki elveteti a gyerekét. Hiszen az ítélkezés nem az én asztalom... Én támogatok, végzem a dolgom. 

 (folytatjuk)


Kapcsolódó cikkek:

Hozzászólások