Az ősz utolsó napsugarait kihasználva ismét útra keltem bicómmal, hogy felfedezzek megint valami szépet, valami újat. A cél ezúttal a Londontól 40km-re lévő Windsor és környéke volt.

A verseny, ami után a lehetetlen fogalma többé nem létezik. A verseny, amit egy életre megemlegetsz. 

Minden körülbelül 3 hónappal ezelőtt kezdődött, amikor Zsuzsi barátnőm megkeresett, hogy mit szólnék, ha szerveznénk egy ARGO 2 közönségtalálkozót Londonban. Eleinte kicsit hezitáltam, hogy hát még is mit, meg hogyan, meg azért ez hatalmas felelősség, de végül meggyőzött.

Ma ismét elmentem edzeni. Ha ismersz, tudod, hogy ebben semmi különleges nincs, hiszen mióta az eszemet tudom, mindig sportoltam valamit. Bármelyik kontinensen is éltem, az edzőterem szent hely volt számomra. 

Hatalmas dobásra készül Árpa Attila és az ARGO 2 csapata: a hazai nagy sikert követően ugyanis szeptemberben Londonba látogatnak és egy közönségtalálkozó keretein belül bemutatják az Egyesült Királyságban is a filmet.

A bár még csendes. Még nem végzett mindenki a munkával, de páran már úgy döntöttek, hogy péntek lévén kicsit lerövidítik a munkaidőt.

Győzelemmel, óriási góllal és pályára rohanó szurkolókkal búcsúzott a Queens Park Rangers a Premier League-től és a hazai közönségtől.

Hogy mit tanultam a cipőmtől? Nem elírás. Igen! A cipőmtől. Nevetni fogtok. Én is azt tettem.

A minap ismét egy új magyar találmánnyal és feltalálóival hozott össze a sors. Gondoltam gyorsan be is számolok róluk mielőtt a világsajtó felkapja a témát, hogy mi magyarok megint egy új, formabontó innovációval jelentünk meg a világpiacon. Nézzük meg miről is van szó!

I disappeared like the camphor. Not just a bit, but for a long time. I am afraid of even checking the date of my last post. But I can explain. I travelled. Not once, but twice in a month.