Lexi & Magazine

Életmód / Életstílus

Simogatás a léleknek

Amikor a sorozat első cikkében azt ígértem, hogy külső-belső változásra, megnyílásra szeretnék tippeket adni, egészen komolyan gondoltam. Most épp a rég elfeledett barátok jutottak eszembe. Miért is? Egy régi barátnőm új üzletbe fogott. Szégyen, de akkor beszéltünk utoljára, amikor még csak azon gondolkozott, hogyan oldja meg a klasszikus dilemmát, ami a kismamát érinti: szeretne dolgozni is, de nem tudna úgy kibírni 8 órát (a túlórákról nem is beszélve), hogy közben ne kalandozzanak el a gondolatai a csemetéje világába, hogy ha szükséges, ne tudjon azonnal ott lenni mellette. Ma, amikor véletlenül megtudtam, időközben milyen sikereket ért el, rájöttem: még egy kapcsolatomat elhanyagoltam. Szerencsére a kíváncsiságom elnyomta a habozást, és egyből megírtam neki, hogy tetszik az ötlete, és büszke vagyok rá. Elkezdtünk írogatni egymásnak, felzárkóztunk az elmúlt hónapok történéseit tekintve, és nemsokára találkozunk.

Barátnőzzünk tavasszal!Ez persze nem egy hitchcocki feszültségű történet, és a vége már az elején kiszámítható volt, de nem is ez a fontos benne. Hanem az a jó érzés, ami azután töltött el: valakinek, aki fontos, elmondtam, hogy jólesik látni, hogy sikeres. Bizonyára ő is örült, és azért sikerült újra felvennünk barátságunk fonalát. Szeretem, ha sikeres emberek vannak körülöttem, jó felnézni rájuk, és jó, ha van követhető és követendő példa az ember lánya előtt.  

De nemcsak ebből a szempontból fontos nekem, ami ma történt. Eszembe juttatta, hogy – talán amiatt, hogy télen rövidebbek a napok, talán természetemből fakadóan – megint elhanyagoltam egy-két barátot, és jó lenne őket is megkeresni. Várhatunk arra, hogy a másik tegye meg az első lépést, de ha mindannyian csak várunk mások kezdeményezésére, akkor mégis mi lesz a kapcsolatainkkal? Ma már nem bújhatunk külső indokok mögé, ha arról van szó, hogy megfeledkeztünk valakiről: az internet megszüntetett olyan határokat, amik miatt korábban nehéz volt megőrizni egy barátságot.

Ugyanakkor vannak olyan barátságok is, amelyeken tényleg nem hagy nyomot az idő vasfoga, nekem legalábbis volt szerencsém ezt megtapasztalni. Egy bizonyos barátnőmmel akár fél év kihagyás után is képesek vagyunk épp onnan folytatni a beszélgetést, ahol abbahagytuk. Ez szerintem ritka kincs, kevés barátság bírja ki, ha látszólag szünetel. Becsülni kell azt, amelyik igen, és táplálni kell azt, amelyik nem ilyen.

Tavaszodik, egyre hosszabbak a napok, töltődjünk fel a napsütéssel, és áldozzunk némi időt a barátainkra, hiszen egy kis ráfordítás, odafigyelés többszörösen megtérül.  

A kép forrása: http://www.she-conomy.com

Címkék:      

Hozzászólások