Lexi Babasztár játék

Lexi & Magazine

Életmód

2015 az Őszinteség Éve

Az őszinteség valami, ami bentről jön, a szívünk mélyéről. Ha ez a „valami” szívünkből előjön, akkor muszáj őszintének lennünk. Ezt láthatjuk sokszor, ha valakiben előjön és őszintén bevallja addig eltitkolt negatív helyzetét, akár szabadságát, vagy társadalmi kizárását is kockáztatva. Miért teszi? Mert az őszinteség megnyugtat, tisztán tart, az őszinteség azon állapot alapfeltétele, amelyet mindannyiunk magáénak szeretne tudni. Ez a belső béke. Az őszinteség valamit ott bent kisimít, olyan kellemes bársonyszerű, sima puhaság érezhető szívünkben. Ebben igazán jó élni.
Azonban általában nem az őszinteséggel indulunk, mert gondolkodunk és számítunk. Az értelem még azt is állandóan megtagadja, ami direkt tőle jön, mert a gondolkodás saját állításait állandó kétségeivel aláaknázza. Az értelem számol és számít, így nem az őszinteség van benne előtérben, hanem az érdek. A probléma valóban abból ered, hogy igazság szerint többnyire nem az őszinteség a könnyebb út a pillanatnyi békéhez vagy a sikerhez. Kisebb vagy nagyobb dolgokban mindannyian füllentünk, persze csak ott ahol „muszáj”, így aztán már nem is vesszük észre, ami bennünk történik, mert lassan mindig muszáj lesz. Szokásunkká válik.

A legjobb hazugság az igazság!
Akarsz boldog lenni? Akarod az életedet tisztába tenni? Akarsz jól aludni és egészséges lenni? Akarod, hogy el tudd fogadni az életet annak minden trükkjével? Akarod, hogy ne legyenek benned viharok?
Észrevetted, hogy nem azt kérdezem, hogy szeretnél-e. Mindenki szeretné a fentieket, de nagyon kevesen akarják. Mi a különbség? Ha valamit szeretnék, várok az alakalomra, a lottóra, a véletlenre, talán Isten segítségére. Ha valamit akarok, akkor teszek érte valamit, hajlandó vagyok fizetni érte és akkor sikerrel járok. Isten olyan, mint a jó szülő, azt mondja: ha segítesz magadon gyermekem, én is segítelek.
OK. Megértettük egymást, tehát akarunk egy jobb, tisztább, egészségesebb életet. Ahhoz, hogy minden az életünkben rendben legyen, az életünk maga egy rend kell, hogy legyen. Csak a rendben láthatod az utad. Az őszinteség ezért az igazi Sorsnavigátor. Ez pedig csak egy tulajdonsággal érhető el, az őszinteséggel. Nem kell hozzá több, de kevesebb nem elég. Az életünkben nem lesz rend, ha napi szinten gyártjuk a rendetlenségeket, amelyeket valahol életünkben vagy bent magunkban felraktározunk. Nem lesz rend, ha napi szinten tudatosan vagy nem tudatosan piszkoljuk be lelkiismeretünk tiszta, fehér ruháját. A legjobb hazugság az igazság. Azzal nem csípnek el és könnyebb megjegyezni, hogy kinek, mikor, mit hazudtunk, hiszen már úgy sem hiszi senki, hogy igazat mondunk. Egyre kevesebben vagyunk úgynevezett idealisták, akik hisznek az őszinteség erejében, a hosszú távú győzelmében- vallja Gunagriha, a Sorsnavigátor című könyv szerzője. 

Valójában nem bírjuk elviselni az őszinteséget!
Mesterem azt mondja, hogy az emberiség sikertelenül próbálkozik egy idegen nyelvet megtanulni, az őszinteséget. Ez sajnos nem vicc és nem is a szilveszteri kabaréból ered.
Az őszinteséggel a problémánk már ott kezdődik, hogy nem bírjuk elviselni azt. Azt sem, ha velünk őszinték és azt sem, hogy mi őszinték legyünk másokkal. Ha valaki azt mondja, ne ülj mellém, mert nem érzem jól magam melletted, akkor nem az őszinteségét csodáljuk, hanem megsértődünk. Pedig az őszinteségét kellene csodálnunk és a rossz érzése miatt őt sajnálnunk. Az ő problémája, hogy rosszul van tőlem vagy tőled, azzal ő kell, hogy megküzdjön, ő kell, hogy kinője. Hiszen az ő belső tisztátlansága az. De sajnos nem így nézzük a dolgokat.
Ha valaki velünk őszinte, akkor többnyire megsértődünk, nem tudjuk magunkat túltenni rajta. Miért? Mert személyesen veszünk mindent és azonnal a szentimentális önértékelésünk csípős, égető cseppjeit engedjük szívünkre hullani. Az őszinteség azonban más, az egy együtt érző, mindennek kitáruló, ugyanakkor közömbös, ítéletmentes energia. Ezért attól soha nem leszel beteg, sőt jól tudsz aludni.
Az őszinteséget ritkán ragozzuk. Pedig lehet őszintének lenni, lehet viszont őszintébbnek lenni és lehet brutálisan őszintének lenni. A brutális őszinteséget magunkkal szemben értem. Persze az nem az őszinteség része, hogy másokat őszinteségünket fitogtatva kéretlenül kritizáljuk, csak azért, hogy embereket sértegessünk. Az őszinteség húga a kedvesség. Ő nem maradhat ki a játékból.

Nem vagyunk még csak őszinték sem sajnos. Ha le akarjuk mondani a beígért látogatásunkat valakinél, mert jobb dolgunk akadt, mint oda menni, akkor máris azon gondolkodunk, hogy mi lehet a legjobb kifogás. Mindig attól félünk, hogy másokat megsértünk. Nem állítom, hogy jogtalanul, hiszen mi is azt tesszük. A kérdés csak az, hogy a mások sértődése vagy a saját őszinteségünk bír nagyobb erővel az életünk alakításában. Miért sértődik meg valaki? Mert elvárását nem teljesítjük. Fejlődése során kivétel nélkül mindenkinek meg kell tanulnia elvárás mentesen élni, ahhoz, hogy boldog legyen. Így ebben a részében a játéknak őszinteségükkel nem vagyunk föltétlen bűnbakok. De ha nem is így nézzük a dolgot, akkor is még mindig meg van az esélyünk, egy bocsánat kéréssel jóvá tenni őszinteségünk okozta „kárt”.

A probléma inkább az, hogy őszinteségünk hatása a sértődésben rögtön látható és persze ez zavarhat minket vagy fájhat nekünk. Ezért félünk az őszinteségtől és egy füllentéssel kikerüljük, aztán lassan leszokunk róla. Azonban őszinteség hiányunk okozta káros hatás bár nem azonnal látható, de jóval mélyebb, sőt később is többnyire ritkán ismerhető fel, de sajnos tartós. Egy bocsánatkéréssel nem igen oldható meg. Az őszinteség hiányunk idővel megteszi a hatását a szellemi, a pszichikai világunkra és aztán a testünkre is. Az őszinteség a belső C-vitamin.

Gyakorlatok
Nem az számít, hogy tökéletes-e valaki, hanem az hogy tökéletesen őszinte-e. Az tökéletes őszinteség inspirál és mint Sorsnavigátor, a tökéletességhez navigál. Az őszinteség mintegy ragályos is, mert mindenki mélyén az őszinteség utáni sóvárgás él. Őszinteséggel születtünk, de aztán elvesztettük, mert utánoztuk a világot. Ezt viszont újra lehet és kell tanulni.  Ha te magad Sorsnavigátor akarsz lenni, keresd meg szívedben a kormányrudat! Minden nap legalább hét alkalommal állj meg, tedd kezed a mellkasod közepére (szívedre) és mondd el hétszer: Én a szív vagyok, az őszinteség. Ezt sokkal jobb hangosan mondani, de ha nem megy, mert bolondnak néznek, akkor mond magadban, de nagyon erős intenzitással, úgy mintha egy belső kiáltás lenne.

Minden reggel és este, felkelés és lefekvéskor mondd el hétszer: Őszinte vagyok! Itt is jobb, ha hangosan tudod mondani. Ne szégyelld magad! Nem baj, ha bolondnak mondanak. A békének és a vele járó jó dolgoknak, mint pl. az egészség és társai mind áruk van.
Ha ezt teszed, akkor már pár nap után tudod figyelni magad, hogy mikor füllentesz és akkor a lényegtelen pici mellébeszéléseknél fülön csíped az egódat. Olyankor például, amikor a mondani valódat jobban ki akarod hangsúlyozni, vagy ha másnak a kiértékelésében bizonyos dologra jobban rá akarsz mutatni kicsit „javítasz” a valóságon. Például egy helyett kettőt mondasz vagy a szürkéből már feketét csinálsz és így tovább, vagy akár fordítva igény szerint. Lényeg, hogy érdekesebbek legyünk, ránk figyeljenek. Az egó nem jó Sorsnavigátor. Csak a szív.
Ha itt tartasz a gyakorlatban, akkor szép lassan rá fogsz jönni, hogy nem is az a baj, hogy másoknak füllentünk és hazudunk, hanem magunkat becsapjuk. Önmagunkkal nem vagyunk őszinték. Nem azt mutatjuk kifele, mint aki vagyunk. Más vagyunk magunkkal négyszemközt, mint ahogy tálaljuk magunkat a barátoknak, a kollégáknak és a világnak. Az ön-őszinteség hiánya hat a leggyorsabban a testre, a közérzetre, a pszichés egyensúlyra és a fizikai egészségre. Itt is ki kell tennünk a táblát: Nagytakarítás.

Gunagriha, a Sorsnavigátor című könyv szerzője

 

Címkék:    

Hozzászólások