Lexi & Magazine

Életmód / Életstílus

A csokoládévilág kuriózuma – Az egészséges fekete csoki

Amikor betévedünk egy csak csokoládékkal foglalkozó szaküzletbe, a tejcsokoládék mellett bizonyára számos étcsokiból készült különlegességgel is találkozhatunk. Már a bejáratnál összefut a nyál a szánkban – talán akkor is, ha különösképp nem vagyunk nagy csokirajongók. Ahogyan érezzük a töményen kakaós ínyencségek illatát, valamint látjuk a dekára kapható drazsékat, pralinékat, óriási tábla- és forró csokikat, valljuk be, erős késztetést érzünk, hogy mindet megízleljük!

A magas kakaótartalmú csokoládék (legalább 70%) között aztán válogathatunk kedvünkre, hiszen a kissé keserédes ízt a legelismertebb gyártók igyekeznek mindig valamilyen különleges fűszerrel vagy egyéb összetevővel megbolondítani. Így aztán a végeredmény még megnyeri a legnagyobb ínyenceket, sőt, a csoki ellenzőit is – már ha egyáltalán lehet nem kedvelni ezeket a finomságokat.

Kóstolhatsz natúrt, klasszikus narancsos ízesítésűt, ha „bátrabb” vagy, még csilis és mentás variációkat is találsz az üzletekben – az egyéb ízkombinációkat pedig szinte még a végtelenségig sorolhatnánk. Bűntudatot ébreszt benned a lelki szemeid előtt megjelenő választék is? Ne ébresszen, hiszen a keserű csoki amellett, hogy mennyei, – kevesen tudják ugyan –, de még a szervezetre is több módon pozitívan hat!

 

 

 

Lássuk hát, mi minden szól az étcsokoládék mellett!

1. A fekete csoki mint ízletes vérnyomás-csökkentő

Ha naponta legalább két kockát elfogyasztasz, káros hatások nélkül csökkentheted a vérnyomásod. Ráadásul az étcsokoládé cukortartalma jóval alacsonyabb, mint tejes társaié.

2. Növeli a bőr napfénnyel szembeni ellenálló képességét

A keserű csoki gazdag flavonoidokban, melyek elnyelik az UV-fényt, ezen felül gyulladáscsökkentők is.

3. Szívbarát

Csökkentheted a szívkoszorúér-megbetegedések kockázatát, ha naponta egy-két kockát elfogyasztasz. A fekete csokoládé tele van antioxidánsokkal – grammonként még többet is tartalmaz, mint a vörös bor, mely köztudottan az egyik legnagyobb antioxidáns.

4. Afrodiziákum

Tágítja az ereket, így fokozza a szexuális vágyat és teljesítőképességet.

5. Elősegítheti a fogyást

Ez talán meglepő, azonban mivel a fekete csokoládé csökkenti az étvágyat, segíthet a fogyásban is.

A felsoroltak után bizonyára még a bűntudatunk is eltűnik, ha a csokoládéra gondolunk. Azonban ne feledjük, a mérték betartása még a keserű változat esetében is érvényes.

 

A képek forrása: celebratinghomewithkarieengels.wordpress.com ; nicolebasaraba.com

Címkék:    

Hozzászólások