Lexi & Magazine

Életmód / Életstílus

Mennyei macaron

A macaron Olaszországból, Velencéből származik, ott készítették először a középkorban. Azután később, a reneszánsz idején jelent meg Franciaországban egy olasz szakácsnak köszönhetően. Innentől kezdve néhány francia régió hamar elkezdte saját különlegességeként készíteni. Azóta a világ minden táján közkedveltté vált ez a finomság. Ezért hát nem csoda, hogy manapság már Magyarországon is óriási népszerűségnek örvend.

Amikor először ízleltem meg ezt az édességet, rögtön tudtam, hogy a kedvencem lesz. A macaron egyébként kizárólag frissen jó, amikor az ember beleharap, és nagyon lágyan roppan a foga alatt a habcsók vékony felső rétege. Belül pedig az omlós tészta között ott rejtőzik a könnyű, ízletes krém, mely számtalan ízben létezik.

Meglepődve tapasztaltam, hogy mennyi macaronimádó ember él nálunk, hiszen hatalmas érdeklődés volt a II. Macaron Napon. Valamivel délután 4 óra előtt nyitotta meg az eseményt az OKEGO kreatív igazgatója, Geszti Péter és Boros Regina, a rendezvény főszervezője. Geszti Péter elmondta, hogy a macaron nemcsak egy édesség, hanem egyfajta életérzés, egy falatnyi boldogság. Ezután Boros Reginától megtudtuk, hogy az idei rendezvénynek van egy jótékonysági apropója is: az itt eladott macaronok árából ugyanis a Magyar Élelmiszerbank Egyesületet támogatják. Ez az egyesület az élelmek elosztásában segít az embereknek.

A Budapesti Francia Iskola és Gimnázium produkciója követte a megnyitót. Itt a gyerekek egy Geszti Péter által írt dalt, a Merci Budapestet adták elő.

Ezen idő alatt a hömpölygő tömeg a macaron hegyeket csodálta, kóstolta, vásárolta. Szinte minden kiállító asztalához alig-alig lehetett eljutni, mindenütt hosszú sor kígyózott. A megváltott belépő mellé – a tavalyi évhez hasonlóan – idén is járt két darab sütemény, a további sütiket pedig 200-300 forintos áron lehetett beszerezni a kiállítóktól. A kínálat ezúttal is nagyon széles volt, megszámolni sem tudtam, hogy hányfajta macaront kínáltak a különböző asztaloknál. Igazi bőség zavarában „szenvedtek” a látogatók. Az egyszerű pisztáciás, gyümölcsös változatoktól kezdve, az alkoholosokon, az összetett ízeken át egészen a viola virágosig szinte mindenféle íz megtalálható volt a palettán.

A kiállítók listája igen széles volt: Villa Bagatelle, Centrál Kávéház, Four Seasons, Party Macaron, Desszert Neked, Sarki Fűszeres, Gerbeaud, Gundel Cukrászda, á table!, No Salty, a SUGAR! shop & confectionary, Paris Budapest Restaurant & Bar, Cinnamon Roll, GelARTo, Kézműves Desszert, Downfoods, Rosinante Hotel, La Praliné.

A fenséges macaronokat a négy főből álló zsűri értékelte: Mautner Zsófia a Chili & Vanilia blog írója, Harmath Csaba gasztronómiai tanácsadó, Laurent Vaandenameele a Le Bourbon étterem séfje és Raj Ráhel tortatervező. A zsűrinek nem volt könnyű feladata, de a nap végére megszülettek a győztesek: az első helyen a Villa Bagatelle kecskesajtos vörösáfonyás francia habcsókja végzett. A második helyezett a Centrál Kávéház kökényes macaronja lett, míg a harmadik helyen a Four Seasons étterem somlói ízesítésű desszertje lett a befutó. A kávés finomságok palettáján pedig a SUGAR! shop & confectionary ínyencségét találta a zsűri a legjobbnak.

Fotók: Petrovics Gabriella

Címkék:          

Hozzászólások