Lexi & Magazine

Gyermek

Óvodába megyünk!

Ha már egyszer végigcsináltad, tudod, milyen tortúra egy jó ovi kiválasztása, amely minden elvárásotoknak megfelel, és még esélyetek is van arra, hogy felveszik a csemetét. A jelen bölcsőde-, és óvodahelyzet ugyanis elég kiábrándító: egyre kevesebb az önkormányzati óvodákban a férőhely, és azok többsége is már régen elkelt. A magánóvodák némelyike pedig megfizethetetlen és egyáltalán nem biztos, hogy szakmai színvonala is megfelelő.

Szeretnénk kicsit megkönnyíteni a döntést, ezért felsorolunk pár segítő szempontot, amely közelebb vihet benneteket a megoldáshoz.

1. Önkormányzati vagy magán intézményt szeretnétek választani? Először érdemes körbenézni az önkormányzati óvodák között, hiszen nagyon sok magas színvonalú működik, azok között is vannak művészeti-, mozgás-, idegen nyelv orientációjúak.  

2. Ha a közelség is választási kritérium, gondoljátok át, mihez kell közel lennie az ovinak. Az otthonotokhoz? A munkahelyetekhez? A nagyszülőkhöz? Esetleg a nagytesó iskolájához? Ennek eldöntéséhez tisztázni kell, hogy ki fogja vinni reggel a gyerkőcöt, és ki hozza el. Abba is gondoljatok bele, ha az ovifelelős szülőnek, nagyszülőnek közbejön valami, más is el tudja-e hozni a gyereket. Bár többnyire autóval, tömegközlekedéssel jutunk el egyik helyről a másikra, néha a gyerekeknek is különleges élmény a sétálás, bandukolás, ami kiváló alkalom a beszélgetéshez is.

3. Nem utolsó szempont, hogy a munkaidőddel összhangban legyen az óvodai nyitva tartás. Érdemes a nyári szünetre is rákérdezni, nehogy akkor érjen a meglepetés.

4. Mennyire fontos az étkezés? Tejallergiátok van? Liszt- és gluténérzékenyek vagytok? Vagy egyéb speciális étkezést igénylő problémátok van? Esetleg vegetáriánus az egész család? Akkor elsődleges szempont, hogy a kiszemelt intézmények vezetőivel tisztázzátok, van-e lehetőség az érzékenységet, allergiát figyelembe vevő étkeztetésre, vagy azt nektek kell nap mint nap megoldani.

5. Ha összegyűjtötted az összes kiválasztási szempontot, nézd meg az intézmény honlapját, látogass el személyesen, beszélgess a szülőkkel, nevelőkkel! Sokszor ösztönösen is ráérzünk, ez a hely bizony nem nekünk való. Nézz meg legalább három óvodát, hogy legyen összehasonlítási alapod! Körutadra csemetédet is magaddal viheted, figyeld a reakcióit!

6. Ismerkedj meg a leendő óvó nénikkel, kérdezz rá mindenre, ami érdekel: napirendre, ottani szokásokra, nevelési alapelvekre, a beszoktatás módjára!

7. Ne dőlj be a játszótéri pletykáknak, inkább menj el személyesen, járj utána mindennek, ami érdekel! Ami az egyik szülőnek nem vált be, lehet, hogy nektek a tökéletes választást jelenti!

8. A megfelelő óvoda kiválasztása csak úgy lehetséges, ha ismered gyermeked természetét, igényeit. Két fő személyiségtípus létezik.

Az extrovertált gyerekek jobban érzik magukat nagy csoportban, vezéregyéniségek. Szeretik a változatosságot, minden percüket, fölös energiájukat le kell kötni. Vonzza őket a kaland, a veszély, még akkor is, ha tudják, büntetést kaphatnak. Az ő nevelésükben az a fontos, hogy kellőképpen kihasználják energiájukat, megfelelő feladatokkal lássák el őket, például ha valamilyen sportban levezetik a fölös erőt, akkor pontosabban tudnak figyelni a szellemi feladatokra. Számukra jó választás lehet egy mozgásközpontú óvoda, ahol a sportolási lehetőségek széles tárháza áll rendelkezésre. Az introvertált gyerek csendesebb, visszahúzódóbb, nem szeret a figyelem középpontjában lenni. Nála csakis az engedékenyebb, nagyobb önállóságra nevelő pedagógia hatékony, míg az extrovertált gyerekeknél inkább a korlátozóbb, szigorú felügyelettel és határozott ellenőrzéssel operáló nevelés célravezető. Az introvertált gyermeknél érdemes a kis csoportos oktatási formát választani, hogy ne nyomják el. Ha gyermeked ebbe a személyiségtípusba tartozik, próbálj olyan óvodát keresni, ahol személyiségfókuszú nevelés zajlik, kisebb létszámú, tematikus foglalkozások vannak.

9. Mennyire fontos nektek, hogy olyan extrák is legyenek az óvodában, mint bio étkeztetés, idegennyelv-oktatás, sportolási lehetőségek? Ha az ovi szervez különórákat, esetleg a napirendbe is be vannak ezek építve, nagy terhet vehet le a válladról, hiszen nem kell lóhalálában vágtatnod, hogy odaérjetek a város másik végében levő balettra, fociedzésre vagy zeneórára. 

Érdemes lehet meghatározott pedagógiai módszer alapján óvodát választani, főként abban az esetben, ha majd iskolát is így szeretnétek megjelölni. A sokféle irányzat közül talán nehéz kiválasztani egy hároméves gyerek számára a legmegfelelőbbet, mégis érdemes időt és energiát szánni rá, hiszen az élethez, a tanuláshoz és a másokhoz viszonyulás alapjait fektetitek le. Ne feledjétek, nem rólatok, hanem a gyermeketekről van szó! Ne vetítsétek ki rá saját vágyaitokat, megvalósulatlan álmaitokat! Meg kell próbálnotok objektíven szemlélni az óvodaválasztást, meghatározni csemetétek személyiségét, készségeit, képességeit, hiszen egy jól megválasztott óvoda és később iskola mérföldköveket jelenthet a gyermeketek tehetségének felszínre hozásában!

Sorozatunk második és harmadik részében felsoroljuk a Magyarországon elérhető nevelési irányzatokat, és megtudhatjátok, kinek miért jó az egyik, és miért nem a másik.

Forrás: plus.google.com

Címkék:      

Hozzászólások