Lexi Babasztár játék

Lexi & Magazine

Blog / Marjai Judit blogja

Marjai Judit: Egy kollektív leskelődő

Mit tagadjam, így van.

Már megint átleskelődtem az egész napomat. Hajnalban a telefonom ébresztő harangjának hangjára kitámolyogtam a nappali pamlagára, és bekapcsoltam a messzelátó készülékemet. A híradó ment éppen, és én kéjesen elhelyezkedtem a kanapén, reggeli kávémmal a kezemben, azzal a boldog tudattal, hogy nem az én házamat sodorta el az ár, nem engem taposott halálra egy megvadult bivalycsorda, és még csak nem is engem lőttek ki az űrbe az olimpiai lánggal, hogy szétrobbanva, atomjaimra esve hulljak alá egy szomorú hajnalon a kilövőpálya felett.

Vajas pirítósommal a számban boldogan konstatáltam, hogy nem voltam a bankban, ahol túszdráma zajlott még tegnap délután, és nem vittek el bilincsbe verve még este sem, fejemen a saját kabátommal, valamelyik, tavaly még tutinak tűnő privatizációs üzlet miatt. Kellemes borzongás járt át kezemben a gyerek iskolatáskájával, hogy nem velem történtek meg a pokoli hírek, én még egyben vagyok, és nem műszívre várva fekszem a kórházban, hogy ott mások szenvedését bambuljam a tévében.

Útközben a rádió gombját csavargatva rémesebbnél rémesebb hírkavalkád bombázott a kocsimban. Vonat ütközött traktornak, buszok zuhantak a mélybe, és legalább 2 öngyilkos terrorista végzett a világ különböző pontjain 50 emberrel, mire a gyerek iskolájába értem. Hálát adtam a sorsnak a Moszkva téren, hogy nem a füsttől fuldokló Moszkvában vagyok, és áldottam a volt és jelenlegi főpolgármester nevét a poroszkáló dugóban, hogy nem kell rohamtempót diktálnom az utánam haladóknak.

 

 

Napközben drága kollégáim pokoli hírekkel kedveskedtek nekem: tüntetésre szólít egy új platform, lehet, hogy meg van Tocsik Márta sikerdíja, és önként távozott az X-faktorból Bozsik Márk.

A WC tükrében figyeltem magamat, vajon milyen hatással vannak rám ezek a csodás hírmozaikok, de hál' istennek nem láttam, hogy átélném a történteket a maguk teljes súlyával és gyönyörével.

Hiszen én csak a kukkoló vagyok.

Messzi, kényelmes távolságból figyelem a híreket, eltűröm, hogy a vesémig hatoljanak, de passzívvá, közönyössé váltam már az áradattól. Beleborzongtam a tudatba, hogy Hitchcock madarainak szemén át leselkedhetek veszedelem nélkül a nagyvilágban. Pupillám óriásira tágul, amint szívom magamba a veszedelmet, és rettegek a híreken, magamról megfeledkezve. A kitömött, üvegszemű varjak dermedtségével, pislogás nélkül révedeztem tovább munkaidőmben magamon a WC-ben, amikor kollégám hangja berobbant a tudatomba, és kicsalogatott az illemhelyről. Munkatársam éppen üvöltve, egy sebészorvos részletességével ecsetelte az általa imént látott balesetet az utcán.

Jó hosszan figyelhette meg, mert mindent tudott, még a mentőkocsiban lezajlott eseményekről is pontosan beszámolt. Kezével mutatta a Doktor House-ban unalomig ismételt újraélesztési eljárásokat, megvitatta magával és főnökünkkel a beadott injekciók sorrendjét, és felháborodva közölte, hogy túl sokan állták körül a sebesültet, aki már nem is lélegzett, hiszen mindent elszívott körülötte az érdeklődő tömeg. Persze önmaga ácsorgását teljesen érthetőnek és logikusnak találta, mert ő a hozzáértők lelkesedésével szemlélte csak az eseményeket. Ekkor belém csapott a felismerés: ő is csak egy kukkoló.

Lassan körülnéztem, kisebb csődület szörnyülködött már körülöttünk is, pedig ők csak másodkézből kapták az információkat, és rájöttem, nem csak az én kollégáim, hanem az egész világ leskelődő üzemmódban van. Az lehet ugyan, hogy nem falba vágott lyukon lessük meg a panelszomszédunkat zuhanyzás közben, de miért is tennénk? Csak bekapcsoljuk a tévét, és máris egy kellemes álvalóságshow ártalmatlan hullámain lovagolhatunk, és elandalodhatunk egy mosógép rezgésein, bár nem is mi ültünk rajta, hanem az a ledér pár, valamikor, egy nyilvános szexjelenetben. Felelősség nélkül bámulhatjuk az erotikus jeleneteket, feltéve, ha az ORTT istene a továbbiakban is kegyes lesz hozzánk.

Brutális verekedések, véres késelések tanúi lehetünk még az orrvérzés veszélye nélkül is az esti krimikben, kezünkben a jól megérdemelt sörünkkel. Derékig tocsoghatunk a vérben a sápadt holdvilág alatt, ha belepillantunk tini lányunk DVD-készletébe. A szívás reménye nélkül ámulhatunk a vámpírok bálján, és naplementét nézhetünk bármilyen szívtipróval, ha szorgalmasan keressük a romantikus vígjátékokat is. Még Pamela Andersont is a magunkénak tudhatjuk, ha kevéssé eltitkolt házi szexvideójába belenézünk. Persze szigorúan csak véletlenül, a neten.

Csak bekapcsoljuk a tévét, és máris cigány zenére dajdalozhatunk egy szikárabb főzőesten, elandalodhatunk más szerelmi életén, sőt akár rezeghetünk egy jót a mosógépen is egy nyilvános szexjelenetben. Elvégzik majd a celebek a piszkos munkát, hiszen helyettünk edzeni majd Berki Krisztián megy, és nevetni se kell saját magunknak, hiszen Balázs azt is elintézi helyettünk a Vundersönben. Főműsoridőben kéjesen retteghetünk pokoli földrengéseken, háborús katasztrófákon és repülőszerencsétlenségeken, bátorság se kel hozzá, hiszen tudjuk, hogy átvezet rajta minket Vujity Tvrtko a simlis sapkájában, ha addig Kiszel Tünde ki nem kaparja a szemét a Mokkában egy fázós alkonyon.

De mi a baj abban, hogy mások életét, drámáját, búját-baját élő műsorokban meglessük? Kinek fáj, ha vérünkben felbuzog az adrenalin, a mellékvese által kiválasztott riadóhormon? Ki róhat meg bennünket, ha névtelen hozzászólásokkal bombázzuk a fórumokat, fikázva mindenkit, aki mint mi is, olvassa az utált híreket?

A középkor derekán a nagybecsű nép még kivégzéseken szórakozott, szájában egy kiadós libacombbal. Sőt maga Casanova számolt be arról, hogy egy jól sikerült királygyilkos kivégzésén a nép egyszerű gyermekeiben úgy fellobbant a vágy, hogy nyílt színen estek egymásnak, áldozva a szerelem oltárán.

A szex és a borzalom kéjes összefonódását Sade márki is többször elmesélte már nekünk ronggyá olvasott, pikánsan illusztrált könyvecskéiben. Ki ne vetett volna már egy pillantást Justine-re, miközben éppen erényeit galádul kihasználják? Na, az vesse magára az első követ!

 

 

Nem csak a regények lapjain virágzott az erotika a „sötét” középkorban.

Egy jobb körökből származó család minden tagja szívesen felsorakozott, hogy megtekintse, az ifjú pár elhálta-e rendesen a nászéjszakát, és bizony ebben semmi kivetnivalót nem talált még a korabeli egyház sem. Ha pedig egy feleség a bíróságon kijelentette, hogy férje bizony esténként képtelen rendesen teljesíteni férfiúi kötelességét, hosszas procedúrának vetette alá hites urát. Nyilvánosan, tanúk, lelkészek, ülnökök és persze a bíró pásztázó szeme előtt kellett bizonyítania férfiúi erényeit. Még szerencse, hogy egy-két prostituált segédkezett a kényes eljárás erényes lefolytatásában.

Kínában a helybéliek megbotránkozva fordították el fejüket, még Marco Poló idején, ha az utcán a fehérek nyilvánosan átölelték vagy megcsókolták egymást, otthon már korántsem voltak ilyen szégyenlősek. Ha új feleség került a házban, bizony a többi asszony előtt kellett lezavarni az első aktust, hogy ily módon elejét vegyék a féltékenykedéseknek. Mondjuk, kíváncsi lennék, hogy ez eljárás hatásos volt-e a cél elérésében, és megnyugodtak-e a kedélyek a szépasszonyok között a gazdag házban. Bizony, még mennyi mindenre lennék kíváncsi, hány meg hány helyen leskelődnék, felelősség nélkül!

Azt hihetnénk, a hivatásos voyeur egy perverz fantáziáktól felfűtött, piszkos alak, aki a parkokban bujkál, egy falfúróval.

Miután ő is csak a fényre vágyik, csillogó ablakokhoz húzza a szíve a nyilvános WC-k megbízható árnyékában. A settenkedő alakot nyilvánosan megítéljük, pedig esküszöm, hogy szomszédom, Mitzi néni többet tud Claudiáról a ronggyá olvasott bulvárlapjaiból, mint saját silány életéről. Nem magányos kukkolóként hódol szenvedélyének, hanem kollektív újságolvasó: fogyasztóként a modern leskelődést műveli mesterfokon. Már alig várja, hogy elinduljon a Való Világ6, hogy új emberekről csámcsoghasson majd kéjesen reggelente, ha betette már a műfogsorát. De Mitzi néni csak egy a tömegből, az ártatlan kíváncsiak táborából.

Hiszen mi mindannyian voyeurök vagyunk!

A szexet is, kevés kivételtől eltekintve ketten műveljük, lehetőleg biztonságos, kukkolóktól mentes félhomályban. Talán mert túl hosszadalmasra nyújtottuk az evolúciónk során az aktus idejét, és ebben bizony különbözünk az állatvilág többi tagjától, mert még egy National Geographic-epizódban sem láttam, hogy akár egy szarvasbika is aggodalmasan a bokorba rángatta volna kedvenc tehenét.

Mindannyiunkat folyamatosan bombáz a média, szexszel, hírekkel, tényekkel és persze hazugságokkal. Szemünkre és fülünkre óriási parabolatölcsérek nőttek, és mi megengedtük, hogy tömjenek minket, mint a libákat, és csodák csodájára még élvezzük is ezt. Mindenki jól informált, up-to-date szeretne lenni a napi hírekben, politikai eseményekben és a bulvár szennyirodalomban is.

Kinek mi az ízlése. Ki hogyan szocializálódott.

Kinek mit vesz be a gyomra, és ki mit mer bevallani akár saját magának is (félve). Van, aki izzadságtól gyöngyöző politikusokat akar látni, és van, aki a pornón izzadna. Van, aki élvezi, ha hazánk celebjeit sárba lökheti egy trambulinról, és van, aki Boris Vian: Leskelődő című elbeszélését forgatja kéjesen.

Van, akit az ókori görögök isteneinek leskelődése képeszt el, és van, akit még a magyar alkotmánybíróság működése se villanyoz fel. Van, aki tudja, ki áll a bajai álválasztási csalás mögött, és van, aki nem szeretné tudni, mert még arra gondol, hogy szavazni fog kis hazánkban.

Van, aki belenéz a hazai kereskedelmi tévék műsoraiba, látja és élvezi is azt, de van olyan is, akit csak a bálnák nemi aktusa nyűgöz le az óriás kivetítőjén.

Egy biztos: mindannyiunkat hajt a kíváncsiság.

A látni, nézni, hallani akarás.

Az örök megismerni akarás tett minket a földünk legfejlettebb élőlényévé. A kukkolás normális biológiai tevékenységünk, az életbenmaradás záloga kell hogy legyen, más kérdés, hogy a bulvár kihasználta ezt, és olyan szennyel árasztott el minket, aminek a nem tudása lenne számunkra az üdvözítő.

Egy olyan üdvözítő nirvána, ahol én döntöm el, hogy mit nem kéne már meglesnem.

 

 

A cikk a szerző véleményét tükrözi.

Címkék:        

Hozzászólások