Lexi Babasztár játék

Lexi & Magazine

Világ / Portré

Saját ötlet, független élet – Interjú egy webáruház-tulajdonossal

Nagy Lóránt Péter és családja

 

Nagy Lóránt Péter 2 gyermekes apuka, vállalkozó, aki saját erőből, saját tudására hagyatkozva, párjával együtt, szinte a nulláról kezdve már több mint 4 éve létrehozott egy egyedi, sportszurkolói webáruházat, majd idén januárban egy sporttáskákat forgalmazó webshopot. Sokak álma az, hogy saját ötletüket megvalósítva, abból meg is élve függetlenekké váljanak. Úgy néz ki, hogy nekik sikerült.

Lexi: 2 webáruház tulajdonosa is vagy. Honnan jött az ötlet, hogy belekezdj ezekbe a vállalkozásokba?

Nagy Lóránt Péter: Amikor az első gyermekünket vártuk, a feleségemmel arról beszélgettünk, hogy kellene az életünkbe egy olyan vállalkozás, amely otthonról végezhető. Főként amiatt, hogy mindketten többet lehessünk a gyermekünkkel, és benne volt az is, hogy ebben a mai gazdasági helyzetben bizonytalan a kismamák visszatérése a munkahelyükre. Igazából közös ötlet volt. Én azelőtt is vállalkozó voltam, így már tényleg csak a megvalósítása várt ránk. Mivel nagy sportrajongó vagyok – főleg foci –, így hirtelen pattant ki az ötlet a fejemből, hogy egy szurkolói termékeket forgalmazó webáruházat hozzunk létre.

Lexi: Mik voltak az első lépések, hogyan kezdted el megvalósítani ezt az ötletet?

N.L.P.: Minimális tőkével létrehoztunk egy céget, majd megpróbáltuk felvenni a kapcsolatot a sportklubokkal, csapatokkal, melyek közül először egyedül a Liverpool tárgyalt velünk. Így jött létre az első webáruház:s a sportfanshop.hu. A webáruház informatikai részét szinte teljesen egyedül csináltam, egy ingyenes szotverrel hoztam létre a webshopot. Itt tudtam kamatoztatni még a középiskolában tanult informatikai tudásomat, a gazdasági dolgok terén pedig a főiskolai közgazdász végzettségemet. Amikor elkészült minden technikai háttér és megegyezés, az első megrendelések nagyon döcögősen indultak be. De később, amikor kibővítettük a termékköröket (nem csak foci), valamint már több csapat és az Adidas, Nike és egyéb márkák is a partnereink lettek, beindult az üzlet. Én pedig továbbképeztem magam: a marketing terén voltak a legnagyobb hiányosságok, és mivel ez is én feladatom volt, bele kellett tanulnom. Idén januárban hoztuk létre másik webáruházunkat, a sporttaska.hu-t, mely már a tapasztalatok miatt könnyebben beindult. Ez az ötlet, mint egy szikra, úgy jött, mondhatom: úgy ébredtem egyik reggel, hogy lesz egy ilyen webáruházunk is. A szezonális időszakokban, főleg karácsonykor különösen sok táskát szoktak rendelni tőlünk.

Lexi: Az elején járt-e valamilyen lemondással az üzlet beindítása annak ellenére, hogy az otthoni munkavégzés miatt kezdtetek bele?

N.L.P.: Kevesebbet aludtam, mivel éjjel is azon dolgoztam, hogy megfelelő legyen a webshop, és mivel akkor még nem volt rutinom benne, mindenre odafigyeltem, hogy jó legyen, ami sok idővel járt. Kezdetben a családdal sem tudtam annyit lenni, mint szerettem volna, sokszor a párom elment a gyermekeinkkel a nagyszülőkhöz hétvégén, hogy én tudjak dolgozni. A közös programokról is sokszor le kellett mondanunk.

Lexi: Milyen pozitívumot hozott az életedbe ez a nem annyira szokványos „munkahely”?

N.L.P.: Ami nagyon fontos, a több lábon állás. Nem függünk egy konkrét munkahelytől, és nincs bizonytalanság, hogy vajon meddig maradhatunk ott, és mi lesz azután. Nagyrészt saját magunk rendelkezünk az időnkkel, és nagyon jó érzés, hogy délután én is el tudok menni a gyermekeimért a bölcsibe, oviba, vagy éppen hogy délután el tudom vinni a kisfiamat edzésre mindenféle rohanás nélkül. Az anyagi bevétel sem utolsó pozitívum, hiszen kiegészíti a jövedelmünket, valamint nagyon sokat tanultam ebből a tevékenységből, az elméletből gyakorlat lett. Egyetlen dolgot sajnálunk, hogy nem előbb kezdtük el; amikor még a gyermekeink nem születtek meg, még nagyobb erővel indíthattuk volna el az üzletet, több időt és energiát rászánva.

Lexi: Van-e olyan eredmény, amelyre nagyon büszke vagy?

N.L.P.: Egyszer voltam egy Nike bemutató konferencián, és büszkeséggel töltött el, hogy már nem csak mi figyeltük és mértük a konkurenciát, hanem ők is felfigyeltek ránk, és mérték a mi eredményeinket. A google-ban is több keresésnél a mi webáruházunk jön fel elsőnek. Olyanok ezek a webáruházak, mintha a gyerekeink lennének.

Lexi: Mit tanácsolsz azoknak, akik hasonló tevékenységet szeretnének elkezdeni, hogy kicsit függetlenebbé tegyék az életüket? Milyen technikai, tárgyi, személyi dolgokra van szükség elsősorban? Milyen hozzáállással lehet belefogni eredményesen?

N.L.P.: Azt ki kell hangsúlyoznom, hogy ez a tevékenység bár független, szabadabb életet ígér, azért több óra szükséges hozzá, mint amire az ember elsőre számít, főleg az elején. Mindenképpen ajánlom, hogy aki tervezi, vágjon bele, mert egyrészt folyamatos fejlődést biztosít, és az idővel való rendelkezés nagyon nagy kincs. Ami kell hozzá, vagy inkább elegendő hozzá: egy kis lakás, számítógép, minimális anyagi befektetés, telefon, egy informatikához valamelyest értő ember. Természetesen, akinek több a tőkéje rá, hamarabb jut eredményhez. A marketing viszi el a legtöbb költséget, és kell is belefektetni, ezt mi is megtanultuk. Sokszor hozzáértő ember segítségét kell kérni vagy partnercéggel összeállni. Azért arra kell számítani, hogy 2-3 év szükséges egy webáruház befutásához. Vagyis a kitartás nagyon fontos. Egy olyan szegmenst érdemes választani, ahol még nem telített a piac, és a korcsoportokat is jól meg kell figyelni, mert sokan azért még mindig félnek az internetes vásárlástól, igaz, nekünk is van egészen idős, nyugdíjas rendszeres megrendelőnk, de a fiatalabbak szeretik elsősorban ezt a vásárlási módot.

Lexi: Jövőbeni terveitek?

N.L.P.: Terveink között szerepel még egy-két webáruház létrehozása és egy üzlet nyitása, hogy a termékeket meg is tudják nézni a megrendelők. Sokan jobban szeretik megfogni, saját szemmel látni azt, amit megvesznek, így a webáruházak marketingeszközként is funkcionálnának. Egyelőre a lakásunk a raktár és az iroda is. Ide jönnek be az áruk, és itt lehet személyesen átvenni a megrendelt termékeket. Természetesen aki kéri, annak futárral szállíttatjuk ki. Emiatt egy saját külön irodára is szükségünk van, ami lehetne az üzletnek egy része. További terveink között szerepel az árukészletünk folyamatos bővítése. Szakmai téren pedig az elméleti tudásunkat kell továbbra is mélyíteni. A feleségem is ezzel szeretne foglalkozni főállásban, hogy még több álmunkat megvalósíthassuk. 

Nagy Lóránt Péter családjával

Címkék:      

Hozzászólások