Lexi & Magazine

Szórakozás / Sport

Magaslati szerelem

Piz Palü1

 

Induljunk egy hétköznapi példával:

Zoltán mindig a parti középpontja, a társasági események energiáiból töltekezik, és nem érti, hogy lakótársa, Péter, miért nem megy vele minden házibuliba. Nézzük ezt Péter szemüvegén keresztül: ő megőrül, amikor félidegenekkel beszélgetnie kell, kifárad, már-már támadásnak érzi az újabb partiarc közeledését, és csak egyszerűen ki szeretné aludni magát, nem pedig egy újabb buliban vezetni le a stresszt. 

Ugyanígy élnek közöttünk olyanok, akiknek a megszokások adják a biztonságot az életben. Jó mindennap ugyanazon az útvonalon hazamenni, ugyanazokat a szabadidős tevékenységeket megismételni, ugyanazokkal az emberekkel beszélgetni. De vannak olyanok is, akik borzasztóan szenvednek az egyhangúságtól, és nem panaszkodnak erre, hanem tesznek ellene: folyamatosan keresik a kihívást, az újdonságot. Nekik nem a biztonság jelenti az örömöt, hanem a változatosság. Vannak köztük extrém újdonságkeresők is, nagy valószínűséggel inkább ők indulnak neki a hegynek, ugranak le gumikötélen lógva, vagy űznek egyéb extrém hobbikat, mint például a hódeszkázást, hegyikerékpározást, sziklamászást, ejtőernyős ugrást és még sorolhatnánk. Ezzel viszont senkinek sem ártanak.

A Lexi.hu megpróbálta kideríteni, mi motiválhatja a mások által néha már bolondnak tartott extrém sportok szerelmeseit. Amióta Erőss Zsolt és Kiss Péter profi hegymászók eltűntek a Kancsendzöngán, nagyon sok otthonülő ember próbál mindenféle hozzászólással véleményt alkotni róluk és a magashegy-mászásról, valamint arról, hogy mi is történhetett. Amióta pedig ténylegesen halottá nyilvánították a két hegymászót, sokan arra keresik a választ, hogy miért űzték ezt a sportot egyáltalán.

Piz Palü 2

Egy amatőr hegymászó mesél élményeiről, érzéseiről, mely gondolatok által talán picit közelebb kerülhetünk az extrém sportok rajongóinak lelkivilágához.

B.A.: Ami a hegymászást illeti: jártam magasan az Alpokban az elmúlt években, például 2011-ben a Mont Blanc-on. A csúcsra sajnos nem jutottam fel, 4370 méteren visszafordultam, és egymagam lebotorkáltam a menedékházig. Át tudtam érezni Erőssék helyzetét valamennyire. Én közel sem voltam annyira rossz állapotban, mint ők, és folyamatosan láttam embereket. -30 °C sem volt, csak -5 körül. Igaz, ezerrel fújt a szél, és emiatt sokkal hidegebbnek érzel mindent. Percenként változtak az időjárási körülmények a verőfénytől a vastag ködig. Az oxigénhiányt én is éreztem, és lelassult minden körülöttem. Mintha egy lassított felvételt néztem volna. Az agyam működött, csak egy kicsit lassabban. 8000 méter felett mindez duplán számít. Ide csak nagyon kemény emberek mehetnek. Szerintem ez egyfajta génállománytól is függhet. Minden évben vannak tragédiák a nagyobb hegyekben, mint ahogy most is történt a Himaláján, a Kancsendzöngán. Nyugodjanak békében!  

Mont Blanc

Lexi: Mi motiválhatja a hegymászókat?

B.A.: Ami a motivációt illeti, szerintem az igen széles skálán mozog. A hegyek magasságától és a hegymászó profizmusától függ. Van olyan, aki csak egyszerűen szeretne kiszakadni a mindennapi mókuskerékből, vágyik egy kis magányra, esetleg oldani akarja a mindennapi stresszt. Néhányukat az adrenalin hajtja, ők rettentően teljesítményorientáltak – Benedek István őket tartja „fajturistáknak”. Céljaik között szerepel minél több himalájai, karakorumi nyolcezres vagy alpesi négyezres csúcs meghódítása. Van, aki ezt egyszerűen férfias dolognak tartja. Szeretné megmutatni a világnak, környezetének vagy egyszerűen csak magának, hogy mennyire „tökös” fickó. Ez lehet egyfajta bizonyítási vágy is. Vannak, akik a határaikat feszegetik, és veszélyben érzik jól magukat. Előfordul, hogy valaki villogni szeretne sznob társai előtt (pl. a ’96-os Everest expedíció néhány tagja). Vannak, akik csak egyszerűen pár jó képet szeretnének csinálni – mint gyakran én is. Valószínűleg az esetek többségében több tényező keveredése van jelen. Nyilván nem teljes a listám.

Lexi: Milyen csúcsokat sikerült eddig megmásznod?

B.A.: Marmolada, Grossglockner, Wildspitze, Piz Palü. 2011-ben a Mont Blanc előtt, a Gran Paradisora is sikeresen feljutott kis 4 fős csapatunk. 2012-ben ugyanez a csapat az Ortleren próbálkozott, de iszonyú vihart fogtunk ki, és 3000 méterről pucoltunk lefelé. Utána a Brentai-Dolomitokban ferrátáztunk. Az nagyon szuper volt. Amúgy is kezdek elmozdulni a magas hegyektől a ferráták irányába: több sikeres mászáson túl vagyunk Ausztriában (Haidsteig, Eisenerzersteig, Kaisergams, Wildenauersteig).

Gran Paradiso

 

A képek forrása: B.A.

Címkék:      

Hozzászólások