Lexi Babasztár játék

Lexi & Magazine

Mi is babázunk / Szakértő

Mérgező szobanövények II. rész

Mi sem teszi szebbé és természet közelibbé lakásunkat, mint az élő szobanövények. A levegőt is tisztítják, és kellemes környezetet biztosítanak otthonunkban, ha jól megválasztott helyre tesszük azokat. Néhány növényt virágállványra, ablakba, szekrény tetejére, de valamelyiket a földre helyezzük nagyobb mérete, mutatóssága miatt. Igaz, hogy a virágállványt a gyerkőcök le is dönthetik, de a földön viszont egyből elérik a növényeket, melyek súlyos mérgezések okozói is lehetnek, illetve egyéb baleseteket is okozhatnak. Az első részben az időszakosan virágzó, és lakásunkat leginkább ekkor díszítő növényeket mutattuk be. Most pedig nézzük a klasszikus zöld szobanövényeket a teljesség igénye nélkül.

  • Fikusz: Az élénkzöld, nagylevelű fikusz (Fikusz elastica) az egyik legmérgezőbb. Ennek leveleiben és a léggyökerekben található tejnedvek okozzák a mérgezést, fikuszezért ha bármelyiket megrágcsálja a gyermek vagy le is nyeli, az nagyon veszélyes lehet. Tünetek: hasi fájdalom, hányás, súlyos esetekben fulladás is felléphet. Teendő: ki kell öblíteni a gyermek száját, le kell mosni a kezét, folyadékot itatni vele, és azonnal orvoshoz kell fordulni.

 

  • Diffenbachia: Ez a növény a leggyakoribb és legkomolyabb mérgezést okozhatja. Nagy diffenbachiapöttyös levelei vannak, gyorsan növekszik, emiatt igen népszerű a lakásokban. Legtöbbször a földre helyezik, ahol a gyermek könnyen hozzáférhet. Ha a növényt megrágta a kicsi, a tünetek már 15-20 perc múlva jelentkeznek, és órákig is eltarthatnak.Tünetek: a leveleiben és a szárában található nedv fájdalmas és mély sebeket, fekélyeket okozhat, ezenkívül jellemző az ajkak feldagadása, égető, szúró érzés a szájban. A még beszélni nem tudó kisbabáknál is egyből rá lehet jönni, hogy ezt a növényt rágcsálta, ugyanis biztos, hogy elkezd sírni fájdalmában, a szájához kapkod, és nagy mennyiségű nyálcsorgás kezdődik, melyet már nem tud lenyelni. Teendő: le kell mosni a baba kezét, a száját óvatosan ki kell öblíteni langyos vízzel, és azonnal orvoshoz kell vinni.  Fontos még megjegyezni, hogy ne vágjunk le szaporítás céljából a növényből olyan késsel, mely élelmiszerrel is kapcsolatba kerülhet később.

 

  • Kroton: Ennek a szobanövénynek a sárgán-vörösen mintázott zöld levelei mérgező tejnedvet tartalmaznak. Ha a gyermek ezt a növényt tépdesi, akkor a krotonnövényből kicseppenő nedv helyi irritációt okozhat. Tünetek: többek között a bőr kipirosodása, viszkető érzés. Ha a baba elfogyasztja a levelet, annak tünetei a hasmenés és hányás. Teendő: az érintett bőrfelületet langyos vízzel le kell mosni, majd folyadékot itatni a gyermekkel és azonnal orvoshoz vinni. Az azonosítás miatt érdemes elvinni egy levelet a növényből magunkkal.

 

  • Anyósnyelv: Levele és hajtása mérgező, rágcsálása hányást és hasmenést okoz, valamint kemény, szúrós levelei komoly sérüléseket okozhatnak, ha gyermekünk megbotlik és beleesik a növénybe. Teendő: orvoshoz kell vinni a gyermeket.

anyósnyelv

  • Leander: A leander nem szobanövény, de télen bekerülhet a szobába, és ha a gyermek leandermegeszi a virágát, súlyos mérgezést kaphat. A növény a szívre ható glikozidokat tartalmaz, mely a virágokban halmozódik fel. Tünetei: erős émelygés, hányás, fejfájás, szédülés, hasmenés. Nagyobb mennyiség elfogyasztása során pedig szív és keringési zavarok, zavartság, láz, tetániás görcs is kialakulhat. Teendő: azonnal orvoshoz kell vinni, de előtte érdemes meghánytatni a kisdedet.

 

Ha felmerült a mérgezés vagy akár csak a gyanúja, hívjunk gyermekünkhöz mentőt, vagy vigyük azonnal orvoshoz. A teendőkkel kapcsolatban érdeklődni lehet az egész ország területéről ingyenesen hívható zöld számon: +3680/201-199. A Heim Pál Gyermekkórház toxikológiai (mérgezési) ügyeletének telefonszáma: +361/333-5079.

A többi mérgező szobanövényről olvashatsz Horst Altmann Mérgező növények és állatok című könyvében. Ez a könyv pontos és részletes információt nyújt a környezetünkben található több mint 130 növényről és állatról, melyek mérgezést vagy egyéb komplikációkat okozhatnak. A könyv a tüneteket, az elsősegélyt és a terápiát is pontosan leírja. A benne található fényképek pedig még több segítséget nyújtanak a pontos és gyors felismeréshez, ugyanis az író szerint csak úgy kezdhető el a hatékony elsősegélynyújtás és a tudatos kezelés, ha ismerjük a mérgezést okozóját. Vagyis ez a könyv életmentő is lehet!

A képek forrása: Daszkalopulosz Thanaszisz

Címkék:            


Kapcsolódó cikkek:

Hozzászólások