Lexi & Magazine

Szellem

Meghitt visszaemlékezések

Már csak napok kérdése, s ismét rengetegen keresik majd fel a temetőket, hogy mindenszentek napján egy szál virággal, koszorúkkal emlékezzenek meg elhunyt szeretteikről.  Azonban, ahogy telnek-múlnak az idők, azt kell tapasztalni, hogy ez a nap is mára már szinte csak az üzletről szól, a hangoskodásról és veszekedésről: értem itt az árusok egymást túlharsogó szócsatáit, hogy az ő virágjuk a legfrissebb s a legszebb, a temetők felé kígyozó autósorokat, amit, hozzá kell tennem, soha nem értettem: ilyenkor miért nem tesszük félre a kényelmünket, s használjuk a Jóistentől  kapott testrészünket, a lábunkat, hiszen egy kis séta senkinek sem árt, sőt, ilyenkor jut idő arra, hogy ráhangolódjunk az ünnepre, picit elcsendesedjünk, s nem azon bosszankodnánk, hogy jut-e parkolóhely, vagy pedig ádáz csatát kell érte vívni.

Pedig ennek a napnak a meghitt varázsát kellene elcsípni, megragadni, ami ez egyszer nem önmagunkról szól, hanem azokról a számunkra fontos emberekről, akik sajnos már nincsenek velünk. A halál és a gyász misztériuma mindig is felfoghatatlan volt, legfőképp a miértje foglalkoztatja a hátramaradtakat. Sokan feltettük már ezt a kérdést: hol csendben, könnyeinkkel küszködve, hol pedig üvöltve, azt érezve, hogy így a bennünk feltolult fájdalmat ordítjuk ki magunkból. Ez a fájdalom velünk van, csak már nem lobog, mint a tűz, de parázsként bennünk él, átalakul csendes emlékké. Igaz, hogy könnyezünk, de érezzük, hogy az előtörő képek varázsa simogatja is a lelkünket, mintha egy percre, az emlékezés idejére visszapörgettük volna az idő kerekét! Azonban csak egy nap történik mindez? Mindössze egy nap szólna a holtak emlékéről? Nem lehet, hogy minden nap, egy-egy rezdülésben, egy tárgyban, egy hangban velünk vannak?

 

A képek forrása: hoopthoughts.blogspot.hu ; quotesweliveby.blogspot.hu

 

Címkék:  

Hozzászólások