Lexi & Magazine

Szellem

Egy papír megszerzésének története

Főhőseink is így gondolták, mikor felkerekedtek az új otthonukhoz legközelebb eső bevándorlási hivatalba. Természetesen itt sem maradhatott el az, ami nélkül egy hivatal elképzelhetetlen: a kígyózó sor, melyben itt a világ népei egyesültek, hiszen majd’ minden népcsoport képviseltette magát. Hosszas álldogálás után végre elérkezett a nagy pillanat, bejutottak a terembe, amelyben hosszú sorban, egymás mellé helyezett székeken lehetett helyet foglalni.

Az ablak túloldalán, az üveg mögött, nem épp a munkavágytól fűtött emberek foglaltak helyet, s vették sorra az érkező embereket. A fent említett apa-lánya duó kicsit megilletődve ült le a székre, és örömmámoruk hamar elszállt, mikor kedves ügyintézőjük első szava az volt, hogy reméli, nem lopni jöttek az országba, s be tudják bizonyítani azt, hogy magyarok. Ez egy kicsit „viccesnek” tűnt szereplőink számára, hiszen a mellettük ülő hölgy – aki Kínából származott –, azt hajtogatta, hogy ő „papírmunkás”. S el is hitték neki, mindenféle bizonyosság nélkül, hogy tökéletes művelője ékes anyanyelvünknek.

De mint kiderült, nem tréfának szánt kérdés volt ez, hiszen egy jókora papírköteget kaptak, melyben önéletrajzminta, családfakészítéshez szolgáló paksaméta, valamint okosabbnál okosabb kérdések szerepeltek. A hazafelé tartó úton mindketten hallgatagok voltak, talán a benyomások vagy a dokumentumok súlya nyomta rá a bélyegét a hangulatukra – ki tudja? Másnap azonban elkezdődött a nyomozás, hogy felkutassák őseik nyomát, hiszen egészen az ük-nagyszülőkig visszamenőleg kellett ásniuk a családi ősök terén. Ez volt napközbeni ténykedésük, esténként viszont nekiláttak az illusztris kérdésekre válaszolni, ami hol nevetésbe fulladt, hol pedig tágra nyílt pupillákkal meredtek a papírra.

Egy szép napon ismét felkerekedtek, s besétáltak a nagy és szürke hivatalba. Ugyanúgy kivárták a sorukat, s mikor végre bekerültek, dobogó szívvel nyújtották át az iratköteget. Persze nem volt minden tökéletes, s még szükségeltetett egy-két kifelejtett okirat, de most már könnyebb szívvel léptek ki a nagy, rácsozott kapun. Elkezdődött a postás csengetésére való várakozás, s mikor el is érkezett a pillanat, apa és lánya egymásra néztek, remegő kézzel kinyitották a borítékot, s úgy ölelték magukhoz, mint drága kincset. Bár szívükben mindketten – papírral vagy anélkül – magyarnak érezték magukat… 

 

A kép forrása: www.ziaristionline.ro

Címkék:      

Hozzászólások