Lexi & Magazine

Szellem

Minden bánatból felnő egy virág...

Egyik este bekapcsolta a számítógépét, s miközben valamit gyorsan összeütött a konyhában vacsora gyanánt, egy berregést hallott. Rápillantva a képernyőre, látta, egy új e-mail érkezett. „Vajon ki írhatott?” – gondolta. Egy rég elfeledett oldalról – melyre annak idején regisztrált még –, kapott egy kedves kis üzenetet egy férfitől. Kinyitotta s elolvasta, egy pillanat erejéig még tétovázott, végül nekiállt választ pötyögni, majd elkezdődött egy kissé aktívabb virtuális üzenetváltás. Beszélgetés beszélgetést követett, egyre inkább egymás estéinek a részeseivé váltak. Fesztelen, bolondos és komoly eszmecserék folytak köztük. Észrevétlenül kezdtek megjelenni a lány gyomrában azok a bizonyos, rakoncátlan pillangók, amikor a férfira gondolt. Persze elhessegette magától ezt, de már előre örült a szokásossá vált esti kis programnak. Nem szerette az „ideál” szót, s mint olyanban, nem is hitt igazán, de valahogy egy kicsit a férfi azon tulajdonságok birtokában volt, melyeket mindig is vonzónak tartott az erősebbik nemben.

Nap napot követett, s a lány lassan azt vette észre, hogy nem a fáradtságtól s a szomorúságtól buggyannak ki a könnyek a szeméből, hanem a nevetéstől és attól, hogy milyen szép az élet!

Egyre jobban megérlelődött benne a kíváncsiság, hogy milyen jó is lenne nem csupán a hangját hallani a titokzatos férfinek, hanem úgy beszélgetni vele, hogy közben a szemébe néz. Persze titkon remélte, hogy megcsillan az a bizonyos játékos fény a férfi szemében, melyet így, a virtuális beszélgetések alkalmával odaképzelt. De tartott is attól, hogy esetleg csalódni fognak egymásban, egymás lényében, ha kilépnek ebből a burokból. Azonban el kellett jönnie ennek a pillanatnak is. Azt gondolom, hogy nem kell ecsetelni, hogy hány ruhadarab felpróbálása, valamint a készülődés láza előzte meg a nagy és várva várt pillanatot. Egy semleges helyszínt választottak, amolyan félúton egymáshoz. Szívdobogva szállt le a vonatról, hiszen az a személy, a legjobb barátnő, akit beavatott nagy nehezen ebbe a kis kalandjába, azzal riogatta, hogy mi van akkor, ha mégsem megy el, ha ez az egész csak egy virtuális játék?! S láss csodát, leszállva a vonatról, egy teremtett lélek nem volt, aki a képen szereplő férfire hasonlított volna. Egyszerre a düh, a sírás és a kétségbeesés egyfajta keveréke dúlt benne. Előkapta a mobilját, s annyit pötyögött be, hogy „én itt, te?”, s gyorsan el is küldte. Kezében tartva még a készüléket, máris kapta a választ, amelynek olvasatán egy olyan mély és szívből jövő göndör kacaj hagyta el torkát, hogy az emberek mind felé fordultak. Az állt a válaszban, hogy: ”bizony itt, csak el kellene indulnod, amerre az emberek mennek”. Megfogadta ezt a lány, s máris szeme elé tárult az a látvány, amelyre oly régóta titkon készült: teljes valójában ott állt előtte hús-vér testet öltve az a személy, akivel sok-sok éjszakát már együtt töltött. S igen, azok a pillangók, amelyek a gyomrában repdestek, most mind egytől egyig kiszabadultak és szárnyalni kezdtek. Könnyűnek és felszabadultnak érezte magát, s egyben egésznek, mint még soha, hiszen ott ült vele szemben az ő mesebeli csillagszemű Férfija…

 

A kép forrása: weheartit.com

 

 

Címkék:    

Hozzászólások