Lexi Babasztár játék

Lexi & Magazine

Szellem

Kutyából szalonna…

Hogy mi az oka a fájdalomnak – vagy inkább sajgásnak? Nos, helyre nem hozható hibákról beszélek: ha csalódsz valakiben, akihez ragaszkodsz, aki közel áll hozzád, ha jószívű vagy – vagy ha a helyzet azt diktálja –, adsz egy esélyt. Egyet. Ha azt is elszúrja az illető, ha nem is harag-, de távolságtartónak illene lenned – önmagad miatt. Nem tudom, te hogyan vagy ezzel, nekem viszonylag sok ilyen szituációm volt, és valahogy sosem tudtam igazán jól kezelni, talán mostanra kezdem megtanulni ezt.

Ha valakiben bízol, és azon veszed észre magad, hogy hazugságok tekerik körbe a kapcsolatotokat – talán sorozatosan is –, akaratlanul kialakul egy idő után, hogy véded az önérzeted, a lelked, de legfőképpen a saját hiteledet – magaddal szemben. Ugye, nem érné meg, ha ömagad előtt vesztenéd hiteled? Egyszer olvastam valahol egy sort, egy üzenetet, melynek a lényege az volt, a legrosszabb dolog, ami történhet egy emberrel, az, ha önmagáról gondol rosszat… Van benne valami. Márpedig ha engeded valakinek, hogy átverjen, magadat is becsapod. Egy idő után pedig az az említett hitel is veszélyben forog. Ha folyamatosan tűrsz, tűrsz, ragaszkodsz, annak ellenére, hogy tudod, hogy a baráti vagy szerelmi kapcsolatban nem lesz változás, akkor egy idő után kialakulhat az érzés, hogy ez önmagaddal szemben nem korrekt viselkedés. Sajnos ez van: nem lehet mindig mindenkit mentegetni és benntartani az életünkben, mintha mi sem történt volna, csak azért, mert szép emlékek fűznek hozzá – még nagyon régről. A jelen viszont egészen mást súg… Ugyanúgy, mint ahogyan a tettek is, netán „nem-tettek” – elnevezvén így önkényesen azokat a helyzeteket, amikor csak és kizárólag te vagy az a fél, aki még életben tartja a kapcsolatot.

De mit lehet tenni akkor, ha egyszerre érzed a ragaszkodást és a fent említett érzést, hogy önmagad miatt jobb, ha tartod a távolságot? Elég nehéz kérdés. Haragot tartani, tapasztalatból mondom, nem jó, mert téged mérgez – de ha mást mérgeznél, az is visszaszáll rád. Nem érdemes, meg nincs is értelme. Senkinek nem jó. A dühöt jobb kibeszélni, leírni. Magadnak, egy (valódi!) barátnak, netán szakembernek. Jobb, ha kiürül, mintha mardosna feleslegesen, majd előkerülne időnként. Márpedig ha elnyomod, előbb vagy utóbb megjelenik, hogy oldd meg – ha máshogy nem, álmaidban tör elő, de szinte biztos lehetsz benne, hogy nem hagyja, hogy csak úgy megfeledkezz róla. A legjobb lenne rendezni azzal a féllel, aki okozza ezt a konfliktust, de mi van, ha csak te vagy hajlandó beszélni a problémáról, netán, ha képtelenek vagytok megérteni egymást? Nagyot sóhajtok írás közben, mert már eleve a megoldáson töprengeni is fárasztó – ha nem változik a helyzet, vagy ha halogatod a döntést. Talán adott esetben segíthet a választásban az idő, a távolság. De valamikor még az sem. Van, hogy egyszerűen lejárt a „szavatossága” a kapcsolatnak – fájó is ezt leírni, hiszen emberek vagyunk, nem termékek. Szóval ezzel csak azt akarom mondani, hogy olykor jobb távolságot tartani – nem egy-két lépésben, hanem úgy igazán. Ez nem jelenti azt, hogy rosszban kell lenni a másikkal, meg nem lehet vele szóba elegyedni, ha találkoztok az utcán. Miért ne lehetne? Igazából te döntöd el, hol a határ(od). De sose feledd, úgy fest, igaz a mondás, hogy kutyából bizony nem lesz… Nem, sohasem lesz. Vagy ha lesz is; nem sertéshús. A kutyákat meg nem esszük meg… 

 

A kép forrása: www.onyianyadomediahouse.com

 

 

Címkék: