Lexi & Magazine

Szórakozás / Színház

Csinibaba rétestésztába gyúrva

A darab kicsit késve, negyed 9 táján vette kezdetét, ami nem mindenkinek volt probléma, hiszen még 9 óra környékén is sorban érkeztek a megkésett vendégek, teljesen lazán. Persze nyilván azt gondolták, hogy úgysem maradnak le a történetről, hiszen a nagy sikerű filmet mindenki ismeri. Természetesen én is láttam, és nagyon reménykedtem, hogy ha nem is újat, de valami mást láthatunk majd a színpadon. Egyszer valaki azt mondta, hogy egy sikerfilmet könnyű színre vinni. Szerintem ez nem igaz. Hiszen egy jó film után még jobbat várunk. Sajnos a Győri Nemzeti Színház produkciójához fűzött reményeim hamar elillantak. Nem robbantak be a színészek, és már a nyitótánc is túl vontatottnak tűnt. Az alapvető probléma az volt, hogy túlságosan a filmet koppintották. Könyvet sem lehet úgy filmre vinni, hogy betűről betűre minden mondatot leforgatunk, mert akkor egy hétig is elücsörögnénk a moziban. A könyv a saját fantáziánkra van bízva, a film és a színház pedig mások képzeletét vetíti elénk, épp ezért annak nagyon összeszedettnek kell lennie. Hiszen ha hagyjuk, hogy a néző másra gondoljon, már rég rossz úton járunk. A Csinibabát színpadra állítóknak is figyelembe kellett volna vennie az alapszabályt: a kevesebb néha több.

A színdarab egyébként rengeteg jó színészt felvonultatott. A néha követhetetlen szereplők és dialógusok között a legjobb jelenet nálam Terikéé, a jegykezelőjé, aki kombinéra vetkőzik a remízes járaton.

A díszlet és a Csinibaba című film zenéi azért megteremtették a '60-as évek hangulatát. A pöttyös ruhák és retró szemüveget viselő táncosok sokaságában pedig néha elcsíphettünk egy-egy jó kis rock and rollos koreográfiát is.

A szünetben felsétáltam a kilátóként működő felújított víztorony csigalépcsőjén, ahonnan fantasztikus látvány nyílik az éjszakai Budapestre. Majd körbesétáltam az előtérben. A felújításnak köszönhetően kulturált, szép környezetben várakozhattam az előadás következő részére.

A hervatag hangulatomon sajnos a második felvonás sem dobott sokat. A jól ismert zenéken kívül csak az irónia csalt mosolyt az arcomra. Háromnegyed 11-kor a Megáll az idő című számnál ugyanis arra gondoltam: „Csak tényleg meg ne álljon!”

Fotó forrása: Margitszigeti Szabadtéri Színpad

Címkék:            

Hozzászólások