Lexi & Magazine

Szórakozás / Film

Miért ne legyetek soha űrhajósok? – Gravitáció

Vagy, ha máshonnan nézzük, kevesebbet. A filmben például, kivéve a párbeszédeket és monológokat természetesen, szinte végig csend honol, csak a Földről érkező rádió szolgáltat zenét néha. Az első pár képsor tökéletesen néma, ami a moziban az egyébként engem nem zavaró rágcsálást és szürcsölést még hangosabbá teheti.

Azaz tehette volna, mert most egy pisszenést se hallottam. Mindenki szinte megkövülten nézte a vásznat, teljesen érhetően: a 3D-s képek ugyanis lélegzetelállítóak. Még napokig tudtam volna bámulni őket, de a rendező inkább rögtön belecsapott a lecsóba. A két főhős, dr. Ryan Stone (Bullock) és Matthew Kowalsky (Clooney) az űrben szerel éppen egy műholdat. Az utolsó útján lévő Kowalsky, a veterán űrhajós vicces sztorikkal szórakoztatja az újonc Ryant és az űrállomást, nagyjából minden derűs. Bár kisebb technikai problémák akadnak (az űrben is érvényes például a kikapcsol-bekapcsol módszer, igaz, kicsit másként kell kezelni a dolgokat), és Ryan egészsége sem a legjobb, átlagos napnak néznek elébe. Aztán persze beüt a krach, űrtörmelék formájában, és elkezdődik a sodródás, amely az egész film lényegi eleme lesz.

Folytathatnám is a történet leírását, de egyrészt nem szeretném lelőni a poént, úgyhogy inkább elmondom, hogy régen volt ilyen zavarba ejtő filmélményem. Ahogy vége lett a filmnek, máris újra akartam nézni, közben pedig folyton arra gondoltam, hogy oké, hogy a látvány tényleg hihetetlen, de a karakterek, akikről egyébként nem tudunk meg sokat, ugyanúgy, ha nem jobban érdekelnek, mint az, hogy milyen szép a Föld onnan nézve is. Mondom ezt annak ellenére, hogy a film tanulsága, bár igaz, hogy ezt valóban ismételgetni kell, csaknem közhelyes, és néhány mondatnál is úgy voltam, hogy szinte tudtam, mi fog következni. Talán az űr zavart meg ennyire, nem tudom. De amikor egy katasztrófa-, horror-, vagy bármilyen filmben, amikor feltámad a gyilkos hatodszorra is, és az áldozat pont nem tud elugrani az autó, hullám vagy cápa elől, azt gondolom, hogy ne már, ilyen nincs; addig itt nem éreztem túlzásnak, hogy tényleg minden, de minden elromlik, a legrosszabb pillanatban. Azért ez mégiscsak az világűr! Néhány másik jelenetnél – ha már katasztrófafilmnél tartunk – a Titanic ugrott be, ahol a süllyedésnél kétségbeesetten szorongatja egymást Jack és Rose. (Egyébként a Gravitáció vége is párhuzamot mutat a Titanickal.)

Az űrben nincs élet, ezzel indít útjára minket a film. A Földön, szerencsére, még van. Becsüljük meg – ezt pedig már csak én teszem hozzá. 

Kép forrása: collider.com 

Címkék:            

Hozzászólások