Lexi & Magazine

Szórakozás / Sport

Akrobatikus rock'n'roll magyar bajnokság

A rangos eseményre 22 hazai klub 610 táncosa küldte el a nevezését, 40 felnőtt páros versenyző és 570 utánpótláskorú leányformációs táncos fog versengeni a kategóriánkénti bajnoki címekért.

A pécsi Lauber Dezső Sportcsarnok kapuit reggel 9 órakor nyitják ki, a formációk színpadpróbája után 11 órakor az elődöntőkkel kezdődik a verseny, amelyet a reményfutamok követnek 15 óráig. Egy rövid délutáni szünet után rendezik meg a III. Pécsi Pénzdíjas Forgatóbajnokságot, majd délután fél öttől este nyolcig a hazai legjobb akrobatikus rock'n'roll párosokat és utánpótlás formációkat láthatja a közönség.

III. Pécsi Akrobatikus Rock ’n’ Roll Pénzdíjas Forgató Bajnokságot a Szigetvári Takarék támogatásával rendezik meg. A verseny lényege, hogy az egyik leglátványosabb akrobatikus elemből, a testkörüli forgatásból ki tud többet végrehajtani. A megmérettetésen kizárólag felnőtt sportolók indulhatnak és vélhetően komoly közönségsikerre számíthatnak. Utoljára 2006-ban és 2007-ben rendeztek forgatós versenyt, akkor is Pécsen.

A versenyre a belépőjegy 1.800 Ft-ba kerül, gyerekeknek 600 Ft-ot kell fizetni. A verseny alatt szavazás is lesz a legszimpatikusabb csapatra, a szavazók között értékes ajándékokat sorsolnak ki a szervezők.

 

Címkék:    

Hozzászólások