Lexi & Magazine

Szórakozás / Színház

Musicalmesék az Operettben 3-99 éves korig

A vezérfonalat Szabó Dávid, illetve Sánta László viszi, aki a történetben kellékes, neki köszönhető a 3 tündér (Janza Kata, Polyák Lilla és Kékkovács Mara) felbukkanása és jelmezes utazásai. Évekkel ezelőtt, azonos címmel kiadott lemezükből válogattak dalokat a színpadra, és azóta már a Musicalmesék 2. CD is megjelent előadásukban. A Mikulás-napi műsorban Vágó Bernadettel találkozhattunk Polyák Lilla helyett, és néha Siménfalvy Ágota is felbukkan a már 6. évadját megkezdő produkcióban.

A közönség folyamatos bevonása a színpadi történésekbe ellensúlyozza a nagy nézőtér és színpad közti távolságot, így közelebb-, illetve belekerülnek a gyerekek a történetbe, akárcsak egy kisebb gyerekszínház bábelőadásán.

A hangok, a ruhák csodásak, a fények és a gyerekek által jól ismert mesék betétdalai biztosítják, hogy az összhatás visszacsábítsa majd a kis közönséget a színházba. A tündérek ugyanolyan lendülettel énekelnek és táncolnak abban az egy órában, mintha csak egyik vagy másik komolyabb esti előadás főszerepét játszanák. Szerintem élvezik, hogy itt gyerekek lehetnek ők is. Mert minek is olyan komolyan venni az életet? A Musicalmesék a felnőtteket is szórakoztatja, kikapcsolja, és még jó, hogy az ember vihet magával legalább egy kiskorút, akire ráfoghatja, hogy miatta énekli ő is harsányan a Vukot…   

Aki kedvet kapott, az legközelebb a 2015. február 22-i előadásra tud jegyet venni. A vásárlással sietni kell, mert nagyon ritkán játsszák a Musicalmeséket, talán ezzel is megőrizve az előadás titkos, varázslatos voltát.  

Fotók: Operettszinhaz.hu

Címkék:        

Hozzászólások