Lexi Babasztár játék

Lexi & Magazine

Világ / Társadalom

Chance Program – esély az újrakezdésre

Ebben az esetben az esélyt a Chance Program jelenti, melynek ötletgazdája és megvalósítója Vaskuti Pál klinikai szakpszichológus, aki több mint 30 éve foglalkozik nehezen kezelhető fiatalokkal. Vele beszélgettünk nehézségekről, változásokról, hihetetlennek tűnő sikertörténetekről…

Lexi: Több mint 30 évet foglalkozott nehezen nevelhető gyerekekkel és családjaikkal, az utóbbi években pedig munkatársaival a Chance Program szakmai kidolgozásán, kiépítésén dolgozik. Meséljen egy kicsit erről a programról! Mire alkalmas az élményterápia?

Vaskuti Pál: Bármilyen pszichés betegség gyógyítására alkalmas. A nehezen kezelhető gyerekeket kivisszük Srí Lankára, ahol lehetőségük van arra, hogy közelebbről is megismerjenek egy távoli és lenyűgöző országot, annak különleges kultúráját, az ott élők mentalitását. A pár hónapos élményterápia során jelentős belső változásokon mennek át, melyhez az utazás során szerzett élmények nagyban hozzájárulnak.

Lexi: Miért pont Srí Lankára esett a választásuk? Mi más Srí Lankán Magyarországhoz vagy akár Európához képest?

V.P.: Minden. A mentalitás, az éghajlat, az emberek, a távolságtartás, a szagok, a kultúra… Igen, a kultúra nagyon fontos. Teljesen más értékrend szerint élnek, nagyon szegény emberek tudnak nagyon boldogan élni. A gyerekek szembesülhetnek azzal, hogy nem az a fontos, milyen laptopod vagy telefonod van. Vannak ennél sokkal fontosabbak is az életben…

Lexi: 2004 decemberében egy Indonézia közelében történt nagyon erős víz alatti földrengést követően szökőárvolt, amely jelentős károkat okozott. Több mint 150 ezer ember meghalt. Ezt követően Ön kezdeményezte a „Help Falu” felépítését, ahol egymásra találhattak a katasztrófa felnőtt és gyermek árvái. Mennyire volt sikeres ez a program?

V.P.: A „Help Falu” egy 8 házból álló egység egy kb. 2 000 fős falun (Kahawa) belül. Itt olyan gyerekek vannak, akik elvesztették a szüleiket, és olyan felnőttek, akiknek a gyerekek haltak meg a katasztrófában. Mivel ebben a kultúrában hisznek a reinkarnációban és a sorsban, természetesnek veszik, ami adott, és elfogadják azt. Teljesen más a gyászmunka és a pillanatok megélése. Ezért működhet, hogy a lelki sérült gyerekeket összetettük a lelki sérült felnőttekkel, és családokká kovácsoltuk őket.

Lexi: Mikor kezdődött el a Chance Program? Ki volt az ötletadó, honnan jött az ötlet?

 V.P.: Én voltam az ötletgazda. Amikor a Help falut építettük, megkaptam azt a lehetőséget a Baptista Szeretetszolgálattól, hogy még egy embert kivihessek magammal. Egy heroinista fiút vittem ki, aki 3 hónapot töltött Sri Lankán, és segített az építésben. A 3 hónap alatt megváltozott, azóta pedig teljesen rendbejött. Ma már családja van, és teljesen tiszta. Ő volt az első. Sok éven keresztül egy-két gyereket tudtunk kivinni, jelenleg 6 gyerekkel foglalkozunk.  De ennél nem is kell több, mert így egy barátságos kisközösség tud kialakulni.

Lexi: Miért érdemes ezt a programot választani? Mitől sikeresebb ez, mint egy hagyományos pszichoterápiás kezelés?  

V.P.: Gyerekkorban a pszichiátria nem ad hosszabb bentlakásos lehetőséget, az intézményesített rendelés pedig nagyon kevés. A magánpraxisok egyre drágábbak, egy átlag családnak maximum arra telik, hogy heti egy foglalkozást ki tudjon fizetni. Ez azonban nem túl hatékony, mert mivel ugyanabba a környezetbe kerül vissza a gyerek, minden visszarendeződik a régi kerékvágásba. Ezzel szemben a Chance Program nagyon intenzív. Minden nap van egyéni és csoportos terápia is, és ezernyi olyan új élmény, melyben máshogyan ismeri meg magát a gyerek. Kiszakadnak a napi rutinból, és ez elősegíti a változást.

Lexi: Hogyan kerülnek be a gyerekek ebbe a programba? Van valamilyen előzetes vizsgálat vagy elbeszélgetés?

V.P.: Miután ránk találtak, van egy több hónapos előkészítés. Állapotfelmérés, elbeszélgetések, terápiás terv készítése. Ezután szerződést kötünk a szülőkkel és persze a gyerekkel is. Ezt követi maga a terápia, végül a visszaillesztés a családba, hiszen az utógondozás is nagyon fontos.

Lexi: Mi a napirend? Hogy néz ki egy átlagos napjuk?

V.P.: A meleg miatt csak reggel dolgozunk. Volt olyan gyerek, aki hajnali 4-kor kelt, mert a helyi pékségben dolgozott. Páran egy falubeli házat festettek ki, mások egy elefántárvaházban tevékenykedtek. A gyerekek maguk választották, ki mit szeretne dolgozni. A jövőben tervbe van véve egy uszoda felépítése is, ahol a helyiek úszni tanítása, úszómesterkedés és a medence karban tartása lesz a fiatalok feladata. A munka után angolt tanulnak. Mivel nincs mindenki azonos szinten, csoportbontásban oldottuk ezt meg. Aki épp nem tanul, egyéni terápián vesz részt. Kora délután szabad foglalkozás van, majd program a mentorokkal. Minden gyerekhez tartozik ugyanis egy önkéntes segítő, aki foglalkozik vele. 2-től 6-ig közös programja van a mentornak és mentoráltnak, majd egy csoportos foglalkozáson beszéljük át az aznapi eseményeket. Este 9-9.30 táján csendesedünk el. Hétvégén több kötetlenebb program van, például városnézés, kirándulás.

Lexi: Most ősszel immár hatodik alkalommal szerveznek élményterápiás, személyiségfejlesztő és rehabilitációs célú utat Sri Lankára. Hány fővel indulnak most novemberben? Mennyi ideig maradnak kinn?

V.P.: Már vannak jelentkezők, maximum 6 főt tudunk kivinni. Az őszi élményterápiát 3 hónaposra tervezzük, jövő tavasszal pedig egy 1 hónapos utat szeretnénk majd megvalósítani.

Lexi: Mennyibe kerül ez az utazás? Ki engedheti meg magának? Van-e lehetőség támogatást szerezni?

V.P.: Önfinanszírozós dologról van szó, a szülők állják. Nem olcsó, de ennek az az oka, hogy Sri Lanka messze van. Összességében ott olcsóbb az élet, mint nálunk. Természetesen szeretnénk elérni, hogy a szegényebb családok is megkaphassák az esélyt, ezért be fogunk indítani egy alapítványt. A szponzorálási rendszert úgy tervezzük, hogy ha valaki (legyen az magánszemély vagy cég) jelentkezik, hogy szeretné állni egy gyermek terápiáját, akkor összeismerkedtetnénk őket. Kialakulna így egy kapcsolat, és a szponzoráló tudná, hogy kit segít, illetve a változásokról, fejlődésről is értesülhetne. Ahhoz még sok referencia szükséges, hogy az állam is beláthassa: ez egy hatékony és működőképes módszer. Emellett mi is beszállunk a költségekbe, most nyáron a 9 gyermekből 2 költségeit részben mi álltuk.

Lexi: Önkénteseket is toboroznak ehhez a programhoz. Kiknek a részvételére számítanak? Hogyan lehet önkéntesnek jelentkezni? Kell-e valamilyen speciális képesség, hogy önkéntesnek jelentkezzen valaki, vagy elég csak a lelkesedés, és segíteni akarás?

V.P.: Nem szükséges semmilyen speciális képesség, bárki jelentkezhet, aki úgy érzi, alkalmas lenne a feladatra. De mivel iskolaidőben utazunk ki, szaktanárok jelentkezését várjuk leginkább. A gyerekek ugyanis magántanulói státuszban fognak tanulni, és hazatérés után vizsga formájában kell majd számot adniuk a kinn tanultakról.

Lexi: Mivel problémás gyerekekről van szó, gondolom, előfordulnak konfliktusok, összetűzések…

V.P.: Természetesen igen, de nagyon érdekes, ahogy a gyerekek egymással bántak. Nem leszúrták egymást a hibákért, hanem azt mondták: „Na, gyerek, még mindig itt tartasz…”. Megértik, hogy a másik is beteg, problémája van. Nem is konfliktusnak nevezném, egyszerűen mindenki hozza saját magát. Egy indulatos gyerek hozza az indulatát, egy antiszociális az antiszocialitását, és ebben a helyzetben kell másképpen reagálni. Ettől fejlődnek.

Lexi: Vannak hihetetlennek tűnő sikertörténetek? Lehetséges, hogy egy ilyen élményterápia gyökeres fordulatot hozhat egy-egy ember életébe?

V.P.: Mind sikertörténet a maga nemében. Mindannyian változtak a kinn megtapasztaltak hatására. Természetesen ehhez elengedhetetlen, hogy ők is akarják ezt a változást. Például volt egy 15 éves fiú, akit úgy könyvelt el a családja és saját maga is, hogy semmihez sem ért, buta, ügyetlen, gyenge értelmi képességű. A 2. héten kiderült róla, hogy egy sziporkázó, nagyon humoros gyerek, nagyon jó mozgáskultúrával. A döbbenetes változást ő is megfogalmazta, a család pedig nem is akarta elhinni. Egy másik fiatalnak az utolsó 2 hétre a szülei is kiutaztak. Elmondták, hogy milyennek látták eddig a gyereküket, ami mindenkit nagyon meglepett, ugyanis a pár hét alatt a fiú gyökeresen megváltozott. Az ilyen esetek mindenkire óriási hatással vannak. Mivel a gyerek megváltozik, az a cél, hogy a közvetlen környezete, a szülők is hozzá változzanak. A család megpróbálja visszanyomni a régi struktúrába, de a gyerek többé már nem engedi. Mi ez, ha nem sikertörténet?

Lexi: Önre milyen hatással van Srí Lanka és ez a program?

V.P.: Én is nagyon sokat változtam. Nem tudok együtt élni senkivel, velem se lehet, de én sem bírok. Rengeteget tanultam a gyerekektől, ebből az egész helyzetből. Legfőképpen alkalmazkodni, és szerintem ez fantasztikus…

 

Ami az évek során nem jött rendbe, Sri Lankán pár hónap alatt rendeződött, vagy legalábbis jobb lett. A sikertörténeteket, a hihetetlennek tűnő változásokat hallva megfogalmazódik a kérdés: hogyan lehetséges ez? A beszélgetésünk után sokat gondolkodtam ezen. Azt hiszem, hogy a segíteni akarás, az önzetlenség, az elhivatottság meg persze Vaskuti Pál személyisége az, ami hozzájárul ezekhez a csodákhoz. Mert: „Ahol nagy a szeretet, ott mindig történnek csodák.” (Willa Cather)

(Megjegyzés: Vaskuti Pál és munkatársai szívesen vesznek minden megkeresést akár iskolák, akár más intézmények részéről, hogy előadásokat, ismertetőket tarthassanak eddigi tapasztalataikról, és élményeiket másokkal is megoszthassák.)

 

 

Képek forrása: http://www.chanceprogram.hu/

 

 

 

 

Címkék:    

Hozzászólások