Lexi & Magazine

Világ / Társadalom

A csodálatos trolibuszvezető

Mondanám, hogy meg vagyok döbbenve, de felmerül bennem a kérdés, amikor ezt írom, hogy min is? Összetettebb dolog ez, mint amin elmélkedni szerettem volna. Ez a trolivezető a modern kori hős lovag? Végre valaki, aki nem énekléssel vagy valóságshowból került az újságokba, hanem valami jót tett, értékeset. Úgy tűnik, ki vannak éhezve az emberek hasonlóra, de én akkor sem értem, hogy ez miért hír? Miért nem zsigerből jön mindenkiből, miért nem az első járókelő karolt bele a férfiba? Miért nem az a hír, hogy milyenek vagyunk mi valójában, ha 10 ember elmegy egy toporgó vak mellett és nem jut eszébe, nincs ideje, kedve, stb. lelassítani?

Biztos én vagyok rosszkedvű, csak rontom a közhangulatot, hisz örüljünk, hogy van még egy trolivezető a földön, aki ember, hip-hip... 

Inkább ámulok, hogy miért gratulálnak, készítenek interjút egy olyan átlagos valakivel, aki segít másokon. Hát persze, mert nem ez az átlag! Félreértés ne essék, nem a trolivezetőt akarom én alulértékelni, hiszen tényleg legalább egy olyan jóhiszemű ember akad, aki nem azon gondolkodik, feljelenti -e valamelyik utasa a végállomáson, amiért menet közben kiszállt, "indok nélkül" húzta a menetidőt, hanem lép. Nem, ebben a történetben mindenki jó, hisz az utasok is mind tapsolnak, nem morognak, még az is lehet, hogy más dimenzióból jöttek ide beépülni közénk. Elismerően összenéznek, jól böktek a térképre, milyen csodákat láthatnak itt még?!

Nem magamat akarom előtérbe helyezni, - mert a saját vislekedésemben semmi figyelemreméltót nem találok - de két hete én is kiszálltam az autóból és átsegítettem egy vak férfit, mert pontosan ugyanígy nem segített neki senki. A gyerek is mögöttem ült, futottam oda-vissza, mégis mire visszaértem az autóba és elindultam, már 1-2 másodperce zöldre válthatott a lámpa, és persze dudáltak a mögöttem lévők. Nem is egy. Na, ez a valóság. Sajnos az emberek többsége nem csak elmegy egy segítségre szoruló mellett, hanem mondjuk megbámulja, és még fel is háborodik, ha más tesz helyette is, mert őt feltartják.

Azon vagyok megdöbbenve, miért  éljeneznek az emberek egy olyan magatartáshoz, amiben semmi kirívó nem kéne hogy legyen? Az a kérdés is felmerül bennem, hogy akik tapsolnak, mind a nem segítők táborába tartoznak, mert nekik újdonság ez a fajta szokás? Nagyon furcsa történet ez, sokrétű társadalmi tanulsággal, kérdéssel.

Ilyesmit tanítanak az erkölcstan órán? Ha a szülőtől nem lát megfelelő példát a következő generáció, akkor van még esély hogy valaki megmutatja neki a bizonyos helyzetekben követendő helyes utat? Mert én azt látom, hogy ez a mostani felnőtt nemzedék semmilyen példát nem mutat együttérzésből, segítségből, márpedig egy társadalmat nagyon jól jellemez, hogy alkotóelemei hogy bánnak a fogyatékosokkal. Mi üdvrivalgunk egyetlen vakot átkísérő emberen. Ez mindent elmond…

Kép: wikipedia.org

Címkék:        

Hozzászólások