Lexi & Magazine

Te&Én / Kapcsolat

Mátyás és Beatrix házassága

Beatrix 9 éves volt, mikor elveszítette édesanyját, ezért nagyon hamar önálló lett. Okos, intelligens, akaratos nőként ismerték. Több nyelven beszélt, jó társalgó volt, és mindig feltalálta magát. Nagyon szoros kapcsolat fűzte rokonaihoz, ami miatt később a magyar urak egyáltalán nem kedvelték, mivel a főbb pozíciókba mindig a saját családjából szeretett volna kiválasztani valakit.

Mátyás nemcsak feleséget, hanem uralkodótársat keresett, amit meg is talált Beatrixben, bár legelőször a kor szokásai szerint csak egy festményen láthatta. 1474-ben történt meg a hivatalos eljegyzés, melyen a felek még nem találkozhattak. Az esküvőre egy 700 fős delegáció indult Nápolyba 1746-ban, itt történt meg az első hivatalos szertartás, de egyelőre a király nélkül. A nagy találkozásra 1476. december 22-én került sor Magyarországon. Csór mellett gyönyörű sátrakat állítottak fel az ifjú királyné fogadtatására. A leírások szerint a találkozás Mátyás részéről szerelem volt az első látásra.

Beatrix és nővére, Eleonóra levelezéséből tudjuk, hogy a királyné a szó klasszikus értelmében soha nem volt szerelmes Mátyásba, de szívesen ment bele a házasságba, tisztelte, megbecsülte és szerette férjét, mindig hű feleség volt. A házasságuk nagyon jó volt, a királyné mindenhova követte férjét, mindenben megértették egymást.

Manapság is nagyon sok megértés és szeretet kell egy olyan házassághoz, ahol a felek akarata ellenére sem születik gyerek. A középkorban az utódnemzés viszont a házasság alapja volt. A királyi pár kifogástalanul működő kapcsolatának is az volt az egyetlen hibája, hogy Beatrix meddő volt. Sok évi próbálkozás után sem esett teherbe, és ennek szerepe volt abban, hogy viszály keletkezett az oly sokáig tökéletesen működő kapcsolatban.

Az ellentétek kialakulásához többek között az vezetett, hogy Beatrix magának szerette volna a trónt, Mátyás pedig törvénytelen gyermekét, Corvin Jánost tette volna meg utódjának. A királyné minden eszközt bevetett az ellen, hogy Corvin János kerüljön hatalomra, még házasságkötését is megakadályozta. Mátyás ezekben az időkben rengeteget őrlődött, hiszen két olyan ember között kellett választania, akit a legjobban szeretett. Talán ez is hozzájárulhatott egészsége romlásához, amit 1490-ben agyvérzés követett. Utolsó cselekedetei közé tartozott, hogy halálos ágyához rendelt feleségének és fiának összekötötte a kezét, hogy ne harcoljanak többet egymással.

Mátyás halála után Beatrix átvette Magyarország ügyeinek irányítását, de a magyar urak új királyt szerettek volna az ország élére, ezért jócskán kibabráltak a megözvegyült királynével. Beatrix szívesen ment volna feleségül II. Ulászlóhoz, aki viszont nem szerette volna elvenni a meddő asszonyt. 1490. október 4-én Bakócz Tamás, az esztergomi érsek a titokban tartott esküvőn direkt formai hibát követett el a szertartás során, ráadásul ebben az időben a házasságot csak akkor tekintették érvényesnek, ha el is hálták, erre pedig soha nem került sor, mert Ulászló az esküvő után faképnél hagyta újdonsült feleségét, és 10 évnyi házasságuk alatt csak kétszer találkozott vele. 1500-ban végül a pápa felbontotta a frigyet, mely ezek után gúny tárgya lett, Beatrixnak pedig méltatlanul kellett elhagynia az országot. Végül 1508-ban halt meg magányosan. 

A képek forrása: nyeregszemle.hu; rakocziregiseg.hu

Címkék: