Lexi Babasztár játék

Lexi & Magazine

Te&Én

„Ne haragudj, de ez kettőnk között mégsem fog működni, mert…”

Szikrázó napsütés, Duna-part, egy jó könyv, finom kávé. Látszólag egy tökéletes tavaszi vasárnap délután volt. De nem Dóri számára. A könyv valójában álca, a kávéra pedig az előző, „nélküled is van élet, te szemét” éjszakai kiruccanás miatt volt szükség. A könyvnek Dóri gondolatait kellet volna elterelnie a táskájában lapuló néma telefonjáról. Átkozott XXI. század! Régen minden sokkal egyszerűbben működött: amikor még nem volt telefon, és a „szerelmesek” csak kézzel írott levélben üzenhettek egymásnak, simán előfordulhatott, hogy az írás elkeveredett a postán, és Ilonka akár hónapokig is várakozhatott jegyese válaszára anélkül, hogy megfordult volna a fejében, hogy esetleg Pista meglépett Margittal, és örökre felszívódott.

Minden baj eredője a mobiltelefon. Az okostelefonról meg már ne is beszéljünk: először ellenőrzöd a bejövő hívásaidat, az SMS-eidet, az email-fiókodat – NUKU, SEMMI. Ilyenkor él még benned a remény, hátha vár rád egy üzenet a What’s upon, Facebookon, és ha ott sem találsz semmit, már nem létezik az a kifogás, melyet felhozhatnál a másik mentségére (persze az igazán elszántak ekkor is találnak, pl. családi tragédia, vakbélgyulladás, végső esetben az illető hirtelen elhalálozása).
Dóriba belenyilallt az igazság: Tamás felszívódott. De hogyan történhetett, mikor minden olyan jól alakult? Tamás állandóan a közös jövőjükre utalgatott: jövő héten majd átjövök, és megjavítom a redőnyödet, puszilom anyósékat, elmegyünk kirándulni a hegyekbe stb.

Miért nem tudta egyenesen a szemébe mondani, hogy ne haragudj, de ez mégsem fog menni, mert találtam mást, mert mégsem tetszel, nem akarok komoly kapcsolatot…
Hogy lehet valaki ennyire sunyi, férfiatlan? Miközben egyre inkább belelovalta magát kiszolgáltatott helyzetének elemezgetésébe, megrázta a felismerés: én is pontosan ezt csinálom! Visszatekerte az időkerekét, és sorra megelevenedtek előtte azok a férfiak, akikkel ő tette ugyanezt. Ott volt például András, minden épeszű lány álma. András 23 éves egyetemista volt, magas, sportos alkatú, barna, biztonságot sugárzó szempárral. Ismerkedésük alatt kiszámíthatóan küldte a kedvesebbnél kedvesebb üzeneteket. Dóri már a negyedik találkozás után érezte, hogy ez nem fog működni, de ahelyett, hogy egyszerűen felvállalta volna, inkább betegségre, egyéb elfoglaltságra hivatkozva elcsúsztatta a találkákat. Később már válaszra sem méltatta a reménykedő srácot. Sem az üzeneteire, sem a hívásaira nem reagált. Gondolta, előbb-utóbb úgyis feladja. Sőt amikor Dóri névnapján a fiú a háza előtt állt egy szál rózsával, inkább azt színlelte, hogy nincsen otthon, csak hogy ne kelljen vele beszélnie. András így a kerítésen keresztül hajította be a virágot egy üzenettel.

Jézusom! Hogy voltam képes erre? Meg sem fordult a fejemben, hogy ez a srác mennyire szenvedhet? Annyit kellett volna tennem, hogy találkozom vele, és
elmondom, hogy sajnos nem érzem azt a szikrát, jól éreztem veled magam, de többet ne találkozzunk, mert nem szeretnélek feleslegesen hitegetni.

Hogy is mondják? A kölcsönkenyér visszajár. Dóri elszégyellte magát, de rögtön magyarázatot talált a viselkedésére: nem akarta megbántani szegény fiút a nyílt elutasítással, ráadásul nem is tudta pontosan, hogy mit szeretne, nem akarta végérvényesen lezárni ezt a „kapcsolatot”. Természetesen azt is egyértelműen látta, hogy az, amit Tamás csinált vele, teljesen más tészta, mint az ő és András esete. Naná, egészen más dolog, ha valaki a saját bőrén tapasztalja meg a pofátlanságot.

De vajon tényleg ennyire gyerekesek lennénk? Menekülünk a kellemetlen helyzetek elől? Elfuthatunk, de előbb-utóbb vállalnunk kell minden tettünk következményeit. Azonban sok felesleges szenvedéstől, fájdalomtól és bonyodalomtól kímélnénk meg magunkat és a másikat is az őszinteséggel. Kár azon töprengeni, hogy a tyúk volt-e előbb vagy a tojás, a nők vagy a férfiak hagyták-e először faképnél a másikat, a karma visszavág, és senki nem akarja, hogy nagyot üssön.

Persze azon a vasárnap délutánon Dóri nem érezte magát jobban ettől a felismeréstől. Ugyanúgy leste a telefonját, kereste a miérteket, és szomorú szerelmes balladákat hallgatott a lemenő nap fényében, de eszébe véste, hogy ha a mások hibájából tanulás nála nem is működik, legalább ne lépjen még egyszer ugyanabba a folyóba, és előzze meg a karmát.

 

 

Címkék:      

Hozzászólások