Lexi Babasztár játék

Lexi & Magazine

Te&Én / A nap története

Kutyatörténet

Régen láttam ilyen erős szeretetet és kötődést egy kutyus iránt. Kötelességemnek éreztem, hogy valamit tegyek, ha csak pár percem is van, segítsek, ha tudok. Benéztem a parkoló autók alá, kimentem az út mellé, megkérdeztünk járókelőket, de nem találtuk meg. A hölgy csak sírt, remegett a kétségbeeséstől, hiszen az ő kis kedvence volt a mindene. Az uszkár vakon született, úgy tanították meg a férjével a tálkájából enni, közlekedni, hogy ne menjen neki semminek, és hogy a szabadban póráz nélkül is biztonságosan eligazodjon. Különleges kutya, különleges kapcsolat. A sok-sok év alatt sosem ment el a gazdájától. Most csak egy pillanatra nézett másik irányba a hölgy, a kutya pedig nem volt sehol. Egy vak kutya az utcán, gazdája nélkül, el sem tudtam képzelni, hogyan tájékozódik. Végül el kellett búcsúznom, szomorúan hagytam ott a zaklatott nénit. Megköszönte, hogy „segítettem”. Egész nap ő járt a fejemben, vajon megtalálta-e szeretett kutyusát.

Másnap reggel jó pár háztömbnyire odébb, egy kereszteződésen és parkon túl megpillantottam a hölgyet két ajándékszatyorral a kezében. Boldogan, bár kissé kétségek között újságolta, hogy valószínűleg megvan a kutyája, de egész éjjel nem aludt, annyira féltette a kis uszkárját. A boltban kérdezősködött, hogy nem látták-e, az egyik eladó pedig emlékezett egy nőre, akinek a karjában hasonló kutya volt, és utánajárt a dolognak. Az a bizonyos nő a panelek között találta a kutyát, felvitte magához, éjszakára is befogadta. Egyeztettek időpontot, és ott a bolt előtt találkozott a tulajdonos és a megtaláló. 

Sajnos a nagy találkozást már nem tudtam megvárni, és izgultam is, hogy vajon tényleg az ő kutyáját találták-e meg. Picit később azonban, egy játszótér melletti parkban messziről megpillantottam a hölgyet a kutyájával, amint önfeledten játszanak, és finom falatokkal eteti az ebet. Sikeres volt a találkozás. Az én napom is jobb lett ettől, mert az ilyen aprónak tűnő, de mégsem apró örömök, amelyek bár mások életéről szólnak, mosolyt csalnak az arcunkra, és hitet adnak, hogy a rossz jóra is fordulhat, és az életben több a szép, mint gondolnánk.

Azóta többször látom sétálni a hölgyet és kis kedvencét, a vak uszkár kutyust. Érdekes, mert szinte kétnaponta feltűnnek valahol, pedig azelőtt észre sem vettem őket, és sokszor más-más útvonalon megyek. Mindig jó érzés megpillantani önfeledt párosukat, tényleg olyan, mintha anya-gyermek kapcsolat lenne közöttük. Viszont azóta is sokszor töprengek azon, hogyan jutott át a kutya vakon a forgalmas útkereszteződésen és kötött ki abban a másik parkban a házak között.

Címkék:        

Hozzászólások