Lexi Babasztár játék

Lexi & Magazine

Blog / Verajuska - Tóth Vera rovata

Gyermek, szülő, leválás, felnövés

Érdemes megvizsgálni családi kapcsolatainkat.

 

Az első problématípus: 

Nagyon sokszor mutatkozik az az állapot, hogy még negyven évesen is bebújunk anyánk szoknyája mögé, és ha anyagi problémáink vannak, apánktól kérünk segítséget. Mindez végtelen nyugalommal tölt el minket, hisz így biztonságban érezhetjük magunkat. A szülő talán élvezi is ezt a fajta kiszolgáltatottságunkat, és persze kutya kötelességének érzi, hogy támogasson minket, mert ez így normális, így elfogadott, a szomszéd sem szólja meg, és ezzel a kötéssel továbbra is birtokában tudhatja gyermekét. Sorra buknak meg házastársi kapcsolatok emiatt, mert így képtelenség elszakadni tőlük. Az anya vagy anyós túlzott sziporkázása már-már őrületbe kerget, mert ő mindent jobban tud a gyereknevelésről, az életről, és neki bizony ne mondják meg, hogy mi a tuti, mert az sértő számára. Ebből pedig sorra viták alakulnak ki.

 

A második problématípus: 

Mikor felcserélődnek a szerepek, és igazából mi vagyunk azok, akik támaszt adunk az ősöknek. Ez talán a legrosszabbik eset, mikor a szülői teendők ránk hárulnak, tehát az anyánk és az apánk saját gyermekünkké válik.

Itt persze mindenben te vagy a hibás. Soha semmi nem elég, amit adsz. Mindig azt kapod, hogy „mikor volt az már? Most tényleg képes vagy elnézni, hogy ők így élnek, nálad meg habzsi-dőzsi van? Van neked szíved?”

Észre sem veszed, de már a fejedre nőttek, és azt sem tudod, hogy oldd meg, hogy végre szabad légy! Hagytad, mert kötelességednek érzed, hogy segíts, de meddig?

Ez egy nyomasztó és kilátástalan állapothoz vezethet, melyben még ha távol is vagy tőlük, folyamatosan lelkiismeret-furdalást érzel, hogy te ott vagy a jólétben (ami a normális élet), és eközben ők biztosan szenvednek, nem élnek szép életet, és magadat okolod amiatt, hogy nem tettél eleget értük. Úgy érzed, hogy ördögi körbe kerültél, és azt gondolod: ennek sosem lesz vége.

 

 

A harmadik problématípus: 

Mikor a szülő nem tudja, mit tegyen lusta, naplopó gyerekével, aki nem képes összeszedni magát, az életét mindenben szüleitől teszi függővé, és szidja anyját, apját, hogy ők rontották el az egészet, mindenért ők a felelősek. Szegény szülő azt sem tudja, mit tud még tenni, hogy „csemetéjének” megfeleleljen, és a sorozatos lelki terror végre megszűnjön. Az anya szinte retteg, mikor elkezdődik a nap, hogy éppen mi lesz a baj, mit nem fog jól csinálni, de persze ha neki van szüksége valamire, akkor az utódnak éppen más dolga vagy jobb elfoglaltsága akad. Ennek sem árt véget vetni, és ebben a helyzetben is nehéz józannak maradni, jó szülőnek lenni és tiszta fejjel gondolkodni. 

Mindhárom típus jelen van, mióta világ a világ. Bár ezek a szituációk olykor megoldhatatlannak tűnnek, ha mi is érintettek vagyunk, de tehetünk és tennünk is kell ellene, mert ha ez így marad, mindenki egy helyben fog toporogni, és nem fejlődik az élet semerre sem. Nehéz és göröngyös az út, nehéz elkezdeni, de megéri. 

Ezt hívják LEVÁLÁSnak.

Az első lépés az, hogy akarni kell változást hozni saját életünkbe. Higgyétek el, lassú víz partot mos!

Első körben az szokott beválni, ha egy őszinte beszélgetésre hívjuk családtagjainkat. Ilyenkor a türelem, ami a legmelegebben ajánlott, mert egy harcos amazon anyukával nehéz elfogultság nélkül és emberi módon kommunikálni. A beszélgetés során csapkolódás, értetlenkedés, indulatosság, ami szinte mindig elő szokott fordulni. A szülő nem érti, mi a baj. Hisz minden flottul megy, az unokák szeretnek ott lenni, békében telnek a napok, és mindenki teli bendővel megy haza. Meg kell értetni a szülővel, hogy neki is jobb lesz, ha a saját életét élheti, és több ideje jut magára, a kertjére, az egészségére. Ezentúl is látogatjuk majd őket, mert a családi kötelék ettől még nem kell, hogy megbomoljon, minden mehet tovább, csak hagyjuk egymást élni egy egészséges egyensúlyban. 

Ha ez nem működik, akkor jönnek a drasztikusabb változtatások: mikor a hőn felajánlott segítséget elutasítjuk. Vagy ha anyuka, anyós jelentkezik, hogy épp arra jár, és beugrana megnézni a gyerekeket (azon a héten hatodszor), arra hivatkozhatunk, hogy már van programunk, és köszönjük, de majd egy másik alkalommal, mikor mi is fel tudunk készülni a látogatásra, és nem épp alsónadrágban, üres hűtővel, rendetlenséggel fogadjuk a váratlan vendéget. Ha ezt következetesen végigcsináljuk, pár hónap alatt hatalmas változásokon eshet át a kapcsolatunk, és beállhat egy normális kerékvágásba a dolog. Lesz majd bűntudat, lelkiismeret-furdalás, nehéz súly, akár elvonási tünet, de megéri, hisz a saját és a szülő lelki harmóniája érdekében tesszük mindezt. Figyeljük csak meg, mi minden fog történni! Az anyuka barátokra, hobbira lelhet, az apuka új elfoglaltságokat talál, és minden rendeződik, mert már mindenkinek van saját élete, és tudni fogja, hol a helye és mi a miheztartás. Idő kell hozzá és türelem. Legyünk nagyon okosak! 

A második típusnál is hasonló változtatás ajánlott. Először egy nyugodt beszélgetésre van szükség, ahol valóban a lelki terrorizálás fog a legnagyobb szerepet játszani a szülő részéről, és te leszel a cserbenhagyó, az antikrisztus. A nagy beszélgetés után úgy fogsz hazamenni, mint akit agyonvertek, akinek a talaj kicsúszott a lába alól, és azt fogod érezni, hogy te vagy a világ lerosszabb embere, hogy tehetted ezt anyáddal, apáddal? Pedig hidd el, egészséges, ereje teljében lévő emberek, olyan nincs, hogy nem sikerül majd összeszedni magukat. Ezzel segítesz a legjobban magukra találni (és magadra). Ezt követően ajánlott elzárni a csapokat, és pár hónapig csak minimálisan érintkezni velük. Itt is figyeljük a változást! Szinte biztos, hogy nélküled is menni fog az életük, és több idejük marad egymásra. 

Persze hangsúlyozom, ezek a történetek nem vonatkoznak arra, ha a szülő vagy gyermek olyan betegségben szenved, ami miatt kiszolgáltatott, nem tud teljes életet élni, és emiatt rád támaszkodik. Ez esetben nem tudsz mit tenni: ott kell lenni, és mindeneddel segíteni. Ez is nagyon nehéz helyzet, és talán majd erről is írok pár gondolatot egy másik alkalommal.

Ha nem tudod feldolgozni a leválást, akkor ajánlott egy pszichológust, kineziológust vagy természetgyógyászt felkeresni. Nem szégyen, hisz manapság ez egy általánosan jelenlévő probléma, melyet igenis orvosolni kell! De véletlenül se táncolj vissza a régi állapotba, mert sehova nem fogsz fejlődni! Lehet, hogy elsőre nem sikerül teljesen, vagyis nem úgy érzed, de hidd el, hogy jól csinálod, csak nagyon nehéz. Ha kell, ordíts, menj sportolni, de véletlenül se bújj vissza a mama szoknyája mögé. 

 

A harmadik típushoz a szülőnek csak azt tudom ajánlani, mint a második típusnak, csak fordítva. Zárjuk el a csapokat, és ne féljünk gyermekünktől, mert ő is beláthatja ezek után, hogy nem helyes, ahogy viselkedik. A szégyenérzet is jelentkezni fog nála, és mindannyian fellélegezhettek egy idő után. Sajnos mindegyik esetben fennáll, hogy a kapcsolat megszakad egy kis időre, de a családi kötelék annyira erős, hogy szinte biztos vagyok benne, hogy minden körülmények között visszatalál egymáshoz a szülő és a gyermek. 

Néha kell a háború, a hullámvölgy ahhoz, hogy megtapasztaljuk, milyen fontosak is vagyunk egymásnak. A család mindig, minden helyzetben ott lesz nekünk, ezt nem szabad elfelejteni! A családtagok mindig számíthatnak egymásra, de igenis hagyni kell a gyereket, szülőt, és tudomásul kell venni, hogy neki is van már egy saját élete.

 

Okos meccselést és békét kívánok ehhez mindenkinek! Nehéz, de hangsúlyozom, megéri! 

 

Ui.: Én is tapasztaltam sokat, és én mondom: TÚL LEHET ÉLNI! TÚL KELL ÉLNI!

 

Verajuska

 

Tóth Vera, 2004 "Év hangja"

 

 

Képek forrása: internet

 

 

Címkék:            


Kapcsolódó cikkek:

Hozzászólások