Lexi & Magazine

Világ / Portré

Az óceán gyermeke

Yoko Ono jómódú családba született a ’30-as évek elején, édesapja nagy gondot fordított lánya nevelésére, oktatására, így egész kicsi korától zenét tanulhatott, zongorázott és énekelt. Filozófiát is hallgatott egy japán egyetemen, majd az ’50-es évek elején családjával együtt New Yorkba költözött, ahol a Sarah Lawrence College tanulója lett.

John Lennonnal való kapcsolatát 2 házasság is megelőzte, ez idő alatt egyre nagyobb ismertségre tett szert, bár már ekkor is megosztó volt művészete – ismertségével nem minden esetben járt együtt elismerés. 1966-ban Yokónak londoni kiállítása nyílt, nagy valószínűséggel ehhez az eseményhez köthető Lennonnal való megismerkedése is, hiszen a híres Beatles-tag érdeklődést mutatott az avantgárd művészet iránt, így a japán alkotó kiállítására is ellátogatott. Ekkor minden a feje tetejére állt: az ismerkedést dupla válás, majd egy esküvő követte Gibraltáron, ahonnan a friss házaspár Amszterdamba indult nászútra. Itt született meg a híres Give Peace a Chance című dal is - mondhatni, az egyhetes ágykampány eredményeként. 

John Lennon maga is foglalkozott képzőművészettel, így jól kiegészítették egymást: közös alkotásaikból kiállítást is rendeztek, együtt koncerteztek, béketüntetésekre is együtt jártak. Sőt, nem csak szabadidejüket töltötték együtt, volt rá példa, hogy a Beatles lemezfelvételére is együtt érkeztek, aminek természetesen a többi tag egyáltalán nem örült. Nem sokkal később a Beatles története befejeződött, a zenekar felbomlott, így nem csoda, hogy a legtöbb vélemény egyöntetűen Yoko személyét hibáztatja a történtekért.

Yoko és Lennon mézes éveinek egy szakítás átmenetileg mégis véget vetett, de közel 3 év eltelte után újból egymásra találtak. Ezt követően a jól ismert tragédia napjáig, 1980 decemberéig szinte elválaszthatatlanok voltak, ez idő alatt született meg közös gyermekük is. John Lennon meggyilkolását követően a feleség a munkába temetkezett, Seasons of Glass című lemezével búcsúzott férjétől.

Érdekesség, hogy John Lennon halálát követően egy magyar származású férfival kötötte össze életét, így sokszor járt Magyarországon, több művét is a Ludwig Múzeumnak adományozta, lakást vásároltak és galériát is nyitottak a fővárosban. Yoko idén töltötte be a 80. életévét, ennek ellenére jelenleg is aktív több területen: tucatnyi lemezt dobott piacra, írással, festészettel, fotózással és divattervezéssel is foglalkozik. 2009-ben a velencei kortárs képzőművészeti biennále Arany Oroszlán-életműdíjjal jutalmazta. 

 

A képek forrása: www.saturdayschildblog.com, www.johnlennon.com, www.stereoboard.com, www.howtowasteyourtime.wordpress.com

Címkék:              

Hozzászólások