Lexi Babasztár játék

Lexi & Magazine

Világ

Láncaink / Our chains

De mi hozta őket ki az otthonaikból? Ez még nem lehet a tavasz. Áh! Az még messze van. Hisz a 2014-es esztendő csak most mond búcsút. De akkor miért ez a nagy hűhó, tolongás, lökdösődés? Az első kirakat felirata után esik le a tantusz. Már értem. A Boxing Day-el (ha nagyon szeretném lefordítani, akkor „dobozoló nap”), mely december 26-a itt Angliában, megkezdődtek a szokásos leárazások. Bárhova fordulok piros betűkkel ordít a SALE, azaz leárazás, kiárusítás felirat. A csillogó betűk néha olyan mintha kétségbeesetten rimánkodnának: „Pont engem akarsz kihagyni? Ezt nem teheted velem!” vagy épp nyájasan betérésre, maradásra invitálnak: „Gyere! Itt biztos találsz valami új holmit! Ilyened még biztos, hogy nincs!”. És megyünk és vesszük, mert olcsó, mert most sokkal többet lehet venni kevesebbért. De vajon tényleg szükségünk van még többre és még többre? Ahelyett, hogy megállnánk és elgondolkoznánk. Ez nem csak egy újabb függőség? Sokkal egyszerűbb elmenni vásárolni, mert időt lehet vele tölteni és mert addig sem kell gondolkodni, addig sem kell az élettel foglalkozni, meg hát persze meg is érdemlem, és egyébként is kell egy új kabát. Ismerősek az alábbi kibúvok? Ez is csak az ego játéka és az önbecsapás része, hisz a vásárlás is csak átmeneti kielégülést nyújt, mint az összes többi pótcselekvés.

Nektek van valamilyen függőségetek? Már talán rá is vágtátok a választ, hogy dehogy. Hiszen nem fogyasztok alkoholt – najó csak társaságban néha-, nem drogozom és jobb esetben nem is dohányzom. Várj! És mi van a többi függőséggel? Kávé? Cukor? Evés? Vásárlás? Szex? Munka? Sport? Társ-és párkapcsolat függés? Számítógépes játékok? Facebook? Hogy csak a leggyakoribbakat említsem.

Sajnos én sem vagyok függőségmentes. Az én szenvedélyem az evés és az írás. Egészen addig nem láttam vagy nem akartam beismerni, hogy stressz-és hangulatevő vagyok, amíg Amerikába nem költöztem. Amikor az irodában a mellettem ülő kollégám egyszerűen úgy szólt hozzám, hogy „Hami” vérig sértődtem, hogy hogy merészel így hívni. Hiszen nem vagyok kövér, odafigyelek az alakomra, és rendszeresen sportolok. De azért rendszeresen volt néhány keksz a fiókomban délutánra vagy egy csoki ebéd utánra. Amerikában döbbentem csak rá, hogy egy súlyosan cukorfüggő társadalomban élünk és nem is vesszük észre. A nassolást rendszeresen saját megnyugtatásomra használtam. Ha valami nem sikerült vagy nem úgy jött össze, ahogy elterveztem, egyből valamit ropogtattam. És persze a két gyerekkel ez sokszor előfordult. Mármint hogy én terveztem, ők meg végeztek. Ha nem készültem el a rendrakással vagy a napi teendőkkel, akkor jobb esetben manduláért vagy almáért nyúltam, rosszabb esetben a csokiért. Most mondhatnánk, hogy az almával és a mandulával semmi gond nincs, hisz azok egészségesek. Igen, de nem amikor azért ettem őket, hogy tele legyen a szám és elvonja a figyelmemet a gondolataimtól. A gondolatoktól, hogy még ezt is meg kéne csinálni, azt is meg kéne csinálni, de a gyerekek épp nem akarnak aludni. Ekkor jött általában egy érzelmi lavina és rendszerint maga alá temetett. Ha visszanézek, sok egyéb önnyugtató módszert próbáltam mielőtt az USA-ba költöztem volna. Panaszkodtam, sírtam, majd körbetelefonáltam a fél baráti társaságot, hogy menjünk bulizni valamerre és hagy táncoljam ki magamat. Próbálkoztam sok mindennel, de igazi, hosszantartó megoldást egyik módszer sem nyújtott.

Mostanában tudatosabban próbálkozom élni és beláttam, hogy ezek a módszerek nem használnak. Az alkohol, a bulizás, a Facebook századszori végigböngészése csak időpazarlás és kielégítő megoldást nem nyújtanak. Mint egy fejfájás csillapító, ami enyhíti a tüneteket, de a probléma gyökereit nem szünteti meg.  Úgyhogy új módszerek után néztem.  A jóga, valamint a meditáció mellett így jött a képbe az írás is. Ha azt vesszük az írás is egyfajta függőség, mert minden nap írok a naplómba. Az írás segít kikapcsolni, kicsit más világban élni. Ábrándozni vagy épp egy érzelmi hullámot meglovagolni.  De az írás egyben abban is segít, hogy a gondolatok leírásával eljussak a problémák gyökeréig. Igen! Szeretek eljutni a gyökerekig. Szeretek mélyre ásni, elemezni és nem félek látni. Látni, hogy vajon mi van ott a mélyben. Lehet egyszer majd az írásra sem lesz már szükségem, de egyelőre ezt a függőségem még nem állok készen feladni.

 ♥

 

Oxford Circus and Regent Street turned into a huge rolling herd from one day to another. Even one step forward requires a huge effort. It seems like people woke up from their quiescence and together they flooded the downtown of London. What did bring people out from their homes? Spring? No!  Year 2014 just finishes her turn in some days. So why people make this fuss? What is this jostling about? Then the first shop window illuminates my mind. I know. With Boxing Day the big sales started. ‘SALE ‘ screams from every shop window with its red, flashing lights. The shiny letters sometimes desperately implore: ‘Why would you leave me out? You cannot do this with me!’ other times they gently invite you to come in and stay: ‘Please come in! I can convince you that you can find something to treat yourself’.  And we go and purchase, because we can buy more for less. But do we really need more and more? Instead we should stop and think. Is shopping not just another addiction? Going for a shopping tour embodies the perfect escape. Escape from life. At least when we spend our time in shops we do not have to deal with our life, we do not even have to think, and ‘I just treat myself well! And I need another coat.’ Do these excuses sound familiar? Our ego plays its game with us and we play the usual self-deception game, because shopping, like every other addiction provides only temporary relief.

Do you have any addiction? I immediately see you backing out from the answer. Of course I do not have any addiction. I do not drink – ok, sometimes with friends – , I do not use drugs and I do not smoke. Wait! And how about coffee? Sugar? Eating? Shopping? Sex? Work? Sports? Partner and relationship addictions? Computer games? Facebook? – Just to mention the most common addictions threatening our overwhelmed society.

I have to confess. I do not live an addiction-free life. Eating and writing are my hidden addictions. I did not or could not see that I have abnormal eating habits till I moved into the USA. When my former colleague called me “Yummy” I immediately turned him down with red head. I was mad about how he could call me like that! I have been doing sports. I really do care about my figure… But I always had some biscuits in my drawer to snack in the afternoon or had some chocolate after lunch. I realized only in the USA that we live in a dangerously sugar-addict society and we do not even know about it. I used snacking continuously to calm myself down. If something did not turn out successfully or as I planned I reached my hand out and always found something to chew on. Taking care of 2 kids always meant something to worry about. I proposed and they disposed.  I constantly could not finish something from my daily to-do-list and this made me worried. I could not empty the washing machine, I could not make the room tidy and of course the kids did not want to sleep when I really needed their nap time to leave a clean house behind before we went to the playground. According to the better scenario I grabbed almonds and apple to snack. The worse scenario meant chocolate. Yes, I know that almond and apple are good for my health. But not when I used them to stuff my mouth and escape from my thoughts. The emotional avalanche rolled down and usually covered me under.

If I look back, I tried many self-calming treats before I moved into the USA. I complained, I cried then I called every friend if they would like to join and dance all night in a club. I tried, but all these methods left me only with a temporary solution. Nowadays I try to live a more self-aware life and I had to come to the realization that this requires new ways because drinking, partying and checking Facabook hundred times a day just waste my time, but do not provide me with a meaningful and long-lasting solution. Like a pain killer which offers an immediate alleviation, but which does not heal the deep rooting problems. So I started to discover new healing methods. With yoga and meditation, writing also came into my life. I count writing also as an addiction, because I write every day into my diaries. Writing helps me to relax and live in a parallel world. I can dream or ride an emotional wave. But writing – with documenting my emotions – also helps to dig deep. Yes. I love to see what lies under the surface. I love analysing and I am not afraid to see… to see the roots.  Maybe one day I will give up writing, but I have not been ready yet.

Molnár Blanka

http://thepuzzleofmylife.com/

Címkék:      

Hozzászólások