Lexi & Magazine

Szórakozás / Zene

Jazz kertben a Bin-Jip

Augusztus 24-én, szombaton a MOM Kulturális Központ színpadán lépett fel a 2010 óta aktív Bin-Jip együttes. A furcsa név 3 tehetséges fiatal magyar zenészt takar: a gitárt Gyémánt Bálint pengeti meg, az elektronikus alapokat Andrew J szolgáltatja, a dallamokhoz pedig Harcsa Veronika hangjátéka párosul. A zenekar első lemeze, az Enter 2010-ben látott napvilágot, Magyarországon és Japánban is megjelent. A zenei trió pályafutásában különlegességként beszélhetünk a Bin-Jipről, hiszen a zenészek eddigi munkáinál ez a produkció modernebb és rendhagyóbb, más stílusjegyeket is ötvöz. A koncerten az első albumról és a hamarosan megjelenő második hanganyagról válogattak, ám egy sajátos feldolgozást is hallhatott a kertben összegyűlt közönség. Az angol Radiohead zenekarból ismert frontember, Thom Yorke szólóalbumáról a Cymbal Rush szerzemény átírt verzióját hallgatták meg a Jazz Kert vendégei.

A rendezvénysorozat célközönsége a stílus kedvelői és a fellépő előadók rajongói mellett főként fiatalok és kisgyermekes családok, így ehhez alkalmazkodnak a koncertek kezdési időpontjai is: a 17.30-kor kezdődő programok a nyári hónapokban minden család számára barátiak lehetnek.

A MOM Jazz Kert következő vendége a Thunder Duó lesz jövő szombaton, augusztus utolsó hétvégéjén. 

 

Kapcsolódó galéria :

Címkék:                  

Hozzászólások