Nostradamus nevét alighanem mindannyian hallottuk már – ő az a sok száz évvel ezelőtt élt „jós”, akinek a modern korra vonatkozó jövendölései elég szép számban teljesültek. Ezért aztán sokan óriási áhítattal olvassák Nostradamus jóslatait, jövőre vonatkozó állításait, és próbálnak rájönni, mire is gondolhatott pontosan. A 2020-as évekre, valamint az ezután következő évtizedekre nem túl rózsásak a kilátásaink, ha hiszünk neki. De vajon Nostradamus tényleg látta a jövőt? És ki volt ő egyáltalán?
Mi vár ránk Nostradamus jóslatai szerint
Mivel Nostradamus bőven jósolt a 21. századra vonatkozóan, manapság is sokan lélegzet-visszafojtva várják, hogy beigazolódnak-e a próféciák. Persze jócskán akadnak olyanok is, akik szkeptikusan fogadják a jövendöléseket, már csak azért is, mert nem mindig egyértelmű, hogy „mire gondolt a költő”. Tény ugyanakkor, hogy a XVI. századi francia orvos és csillagász sok olyasmit írt le, ami évszázadokkal később megvalósulni látszott vagy látszik.
De ki is volt Nostradamus
Michel de Nostredame francia csillagász, asztrológus, orvos 1503-ban született. Asztrológus, csillagász nagyapja nagy hatással volt a világképére, orvosi hivatása mellett is sokat foglalkozott a világűrrel, a csillagok mozgásával. A pestisdoktor néven is ismerik, ugyanis az 1500-as évek pestisjárványa közepette vállalta az érintett betegek kezelését – amivel egyébként nem kis bátorságól tett tanúbizonyságot. Orvosi tevékenysége mellett könyveket is írt a gyógyításról, éjjelente pedig a csillagokat tanulmányozta.
Bár ő maga katolikusnak vallotta magát, az egyház mégis rossz szemmel nézte ténykedéseit. Nostradamus jóslatait eretnekségnek kiáltották ki, az ezzel járó sorsot pedig annak köszönhetően kerülhette el, hogy II. Henrik francia király támogatta őt. 1559-ben, épp az említett király udvarában halt meg, egy lovagi tornán szerzett sérülés következtében.
Jóslatok, amik már beváltak
Nostradamus annak köszönheti modernkori hírnevét, hogy számos egykori jövendölése beigazolódott a történelem folyamán. Sokan állítják, hogy megjósolta Napóleon, valamint Hitler hatalomra jutását, előre látta a világháborúkat, a francia forradalmat, de még a holdraszállást, az atombombát, sőt, 9.11-et is. Ez persze csak néhány példa.
Az igazsághoz ugyanakkor hozzátartozik, hogy papírra vetett jövendöléseiben Nostradamus nem fogalmaz egyértelműen, azaz nem úgy kell elképzelni, hogy név szerint említette Adolf Hitlert, vagy pontos dátumot közölt volna a második világháború kitöréséről. A rendelkezésre álló írásos emlékek szerint Nostradamus „elragadtatott” tudatállapotban látott képeket, látomásokat, a megfogalmazásai pedig közel sem egyértelműek – azaz akár többféle dolgot is bele lehet magyarázni egy-egy látomásába. Úgy vélte, az emberiség történelme ciklikus, és ezen elmélet mentén vetette papírra az általa látottakat.
Katasztrófákkal teli jövendölések
A mostani, élénkebb érdeklődés az egykori orvos-csillagász látomásai iránt annak is betudható, hogy a XXI. századra jósolt történések egy része már megvalósulni látszik.
Nostradamus ugyanis természeti katasztrófák sorára figyelmeztet minket, és a globális felmelegedés jelenségéről is ejtett szót. A hőmérséklet megemelkedik, a gleccserek olvadni kezdenek, az északi területeken élő emberek menekülni kényszerülnek. A melegebb területeken szárazság, forróság uralkodik majd, spontán tüzek gyulladnak, amik pusztító erejűek lesznek. Ezzel párhuzamosan azonban esőzések és óriási áradások is szedik majd áldozataikat, és teszik élhetetlenebbé a Földet. Emellett vulkánkitörések, földrengések is nehezítik a boldogulást.
És akkor itt álljunk meg egy pillanatra, és tekintsünk vissza az elmúlt 1-2 évre: volt pusztító tűz, nem is egy területen, máshol pedig a víz öntött el óriási területeket.
Mit jósolt Nostradamus 2022-re
Mindenki nagyon szeretné tudni, hogy mit tartogat számára a jövő, ezért nem meglepő, hogy Nostradamus eddig még be nem következett jövendöléseit is sokan tényként kezelik. Ha azonban hiszünk neki, nem éppen rózsás jövőkép tárul a szemünk elé. Az előbb emlegetett természeti katasztrófák mellett politikai konfliktusok, sőt, háborúk is kinéznek az elkövetkezendő évtizedekben.
Nostradamus úgy látta, a következő évben fegyveres konfliktust kiváltó helyzet alakul ki a világ geopolitikai színterén, amiben sok ország részt vehet. Azonban a következő szűk 20 év az utolsó a történelemben, amikor van esély háború kirobbantására.
A keletről érkező muszlim bevándorlókkal kapcsolatban sem fest túl pozitív képet: az országok közötti kapcsolatok ki fognak éleződni miattuk, és amikor már elegen lesznek Európában, megpróbálják az itt élőket a saját szabályaik szerinti életre kényszeríteni – ez okozhatja az említett háborút. Úgy látta azonban, a keletről érkezők beáramlását a francia kormány végül megállítja. Az embereket ugyanakkor nemcsak háború tizedeli.
Nostradamus úgy látta, egy eddig ismeretlen vírus jelenik meg. Ismerős valakinek ez a helyzet?
Jóslataiban a próféta sokat foglalkozik Kelettel, azon belül Kínával: úgy vélte, Kína 2022-ben szuperhatalom lesz, és az innen érkező politikusok minden államot uralmuk alá fognak hajtani. Figyelmeztet arra is, hogy a Föld pályája kozmikus tényezők hatására megváltozhat, 2024-re pedig technológiai és környezeti katasztrófákat jövendöl.
De hogy valami pozitívumot is említsünk: 2022-ben stabilizálódik a globális gazdaság, később el fognak tűnni a nyelvi korlátok, és egy új vallás is feltűnik, ami akár egyesítheti is a világot! Nostradamus jóslatai világvégét nem említenek a közeljövőben.
Nostradamus jóslatai Magyarországról
Meglepő lehet számunkra a tény, hogy Nostradamus külön gondolt a magyarokra. Nostradamus Magyarországgal kapcsolatos jóslatai állítólag 99 versszakban tárgyalják a jövőt. Állítólag ez annak köszönhető, hogy egy magyar főúrtól kapott egy kifejezetten Magyarországra vonatkozó „megrendelést”.
Nos, már rég kiderült, hogy ez álhír volt: a Nostradamusnak tulajdonított sorok hamisak, Szentmihályi Szabó Péter munkái. Ezt maga a szerző is elismerte, ennek ellenére az utóbbi időben sokan felkapták a „jóslatait”, de ettől még nem igazak. Külön Magyarországra vonatkozó próféciák tehát nem léteznek Nostradamus eredeti jóslatai között.
Milyen csillagjegyeket érint a Nostradamus jóslat 2022-ben
Bár, ahogy az az előzőekből is látszik, Nostradamus leginkább nagyban szeretett játszani, azaz globális, az egész világot érintő jelenségeket jósolt, ne felejtsük el, hogy foglalkozott asztrológiával. Nem meglepő tehát, hogy az egyes csillagjegyekre vonatkozóan is tett olykor bizonyos megállapításokat.
Ami a 2022-es jóslatait illeti, a vízöntő, a skorpió, az oroszlán, valamint a bak jegyek életébe jövendölt komolyabb történéseket. Zömében eredményes, felfelé ívelő időszakokat, az erőfeszítések megtérülését, esetleg nagy változásokat, vagy éppen egy kis békét egy viharosabb szakasz után. A többi csillagjegyet 2022-re vonatkozóan nem említik Nostradamus jóslatai.
Hiszünk-e Nostradamus jóslataiban
Ahogy már említettük, Nostradamus számos, már megtörtént eseményt előre látott, habár az igazsághoz hozzátartozik, hogy sok minden értelmezés kérdése. Mivel nem fogalmazta meg tisztán a látomásait, sokan sokféleképpen értelmezik a fennmaradt emlékeket, Nostradamus jóslataiba így pedig akár bele is lehet magyarázni olyasmiket, amik az aktuális körülményekhez passzolnak.
Mindazonáltal a szakértők 70-80%-ra teszik Nostradamus jóslatainak pontosságát, bár tény, hogy ők maguk is egyéni módon dolgozzák fel a rendelkezésre álló feljegyzéseket.